Társfüggőség

És lesznek kettem egy testté. Ami két külön álló egész volt, az lehet eggyé. Fizikailag ez kézenfekvő, két test, de az már kevésbé kézenfekvő, hogy két lélek is, két személy is. Két egyéniség. Kezdjük az alapnál, amikor születünk. A baba nem tekinti az őt gondozó felnőttől különálló személynek magát. A személy fogalma számára ismeretlen. Minden egybe tartozik. Minden a részét képezi, és ő mások, elsősorban édesanyja része. Ha a babának szerencséje van, az édesanyja önmagát önálló személynek tekinti, identitása van, másoktól különálló, saját személyisége, és így a babáját is önálló személlyé neveli, mert valójában nem a szavainkkal nevelünk, hanem az identitásunkkal. Ha anya önmagában nem létezett, a baba viszonylatában fogalmazza meg az identitását. Ebből fakad az anya kétségbeesett kapaszkodása a már idő közben fizikai értelemben, vagy biológiailag felnőtté vált gyermekébe. Hiszen a gyermek leválása az önmagát a gyermek viszonylatában meghatározó anya számára identitásvesztést jelent. A társfüggőség ennek a szimbiotikus kötődésnek a fennmaradásából fakad. Generációkon át így megy ez, és valójában ha ebbe a generációs viszonylatba helyezzük a történetet, mindegy is, hogy ki az anya és ki a gyermek. A lényeg az identitásfúzió, azaz, hogy az identitásom egy másikkal összefortan létezik, tehát nincs önállóság. Ez egy kapcsoldódási módot jelent. Egy alapviszonyulást minden emberhez, de talán így pontosabb: minden személyhez. Félidentitásom kiegészítését keresem minden személyben. Hogy egy másikban megtaláljam, ami hiányzik. Elgondolhatatlan a teljesség, mert ehhez a teljességhez egy másik teljességre van szükségem, már nem tudok egy másik fél lenni, egy kiegészítő, egy identitástartozék, már egy másik teljeset keresek. A két teljesség egyesülése egymás önmagában vett teljességének az erősítése, és így önmagunk, mint személy, egyre teljesebbé válása. A mennyek országában egyének vannak, ott nem házasodnak és nem mennek férjhez, nem a földi értelemben vett kapcsolati háló által meghatározott a létezés, hanem egy másik dimenzióban, ahol én nem identitásrész vagyok, hanem személy. A Krisztusban élt élet, a bennem kiteljesedésre jutó Krisztus a krisztusi személyiség kiteljesedése bennem. Ez egyrészt maximálisan egyedivé tesz, ez az egyediség nyilvánul meg a személyre szabott kegyelmi ajándékok, vagy karizmák különbözőségében, másrész a Lélek és az Úr ugyanaz. Tehát egy iszonyúan egyedi, egy elgondolhatatlan egységben. A sokféleség harmóniája.

Amit egymásban keresünk, Istenben találjuk meg. Mert az Istennel lévő kapcsolatra születtünk. Amíg egymásban keressük Istent, nem válhatunk személlyé, mert az önelvesztéstől való félelem nem engedi. Ha egy kapcsolatban a másik elkezd önmagává válni, elkezdi integrálni önmaga, személyisége részeit, elkezd személyessé válni számára az istenkapcsolat is, ez egy eltaszítódási folyamatot eredményez, ami azt jelenti, hogy már nem tudom tovább betölteni a számomra fontos személyek életében azt az identitáskiegésztő szerepet, amit eddig betöltöttem. Ennek van egy másik olvasata is, az, ahogyan ezt a másik érzékeli: már nincs rám szükséged. Eltaszítasz magadtól. Pedig a hangsúly nem a másik eltasztásán van, hanem önmagam kintlévőségeinek a visszahívásán. Már nem akarom, hogy mások éljék meg helyettem, amit én magam is képes vagyok megélni. Jogom van a saját jellemhibáimhoz, a saját történetemhez, a saját érzelmeimhez és a saját másokétól különállóan megfogalmazódó gondolataimhoz. Ami az egyik oldalon egy teljességre jutást jelent, a másik oldalon egy veszteséget. Egészen addig veszteség a másik oldalon megélt kivonulás, míg meg nem találom önmagamban mindazt, amit eddig a másik jelentett számomra, amit eddig a másik élt meg helyettem. Legyenek azok akár érzelmek, akár gondolatok, vagy maga a cselekvés, a problémamegoldás vagy az aktivitás, vagy a felelősség, de nyugodtan ide sorolhatjuk az istenhitet is. Ezt az integrálódási folyamatot általában a valódi halálesetkor, a gyászban fedezték fel a pszichológusok, és azt, hogy az, aki korábban identitásrészem volt, bennem is megtalálható. Részemmé válhat ő, a korábban identitásrészként az életemben lévő másik. Amikor a társfüggőségből történő gyógyulás folytán saját személyiségem megszületik, nagyon hasonló folyamat zajlik le a lelkemben, részemmé lesznek azok az identitásrészeim, amelyeket eddig számomra fontos személyek éltek meg. Ennek az integrálódási folyamatnak az eredményeként születik saját személyiségemmel párhuzamosan a többiek számomra lévő önálló személyisége. Annak látni magamat, ami vagyok, és annak látni téged, ami vagy. Te nem vagy én, és én nem vagyok te. A kapcsolat egymástól külön álló személyek között lehetséges. Ebben a kapcsolatban lehetséges az intimitás, és az istenkapcsolat viszonylatában a spiritualitás, ami ezer szállal kapcsolódik egymáshoz lélektanilag. A társfüggőségből történő gyógyulás által már nem várom, hogy valaki más élje meg helyettem az életem egészét, vagy annak bizonyos részeit. Minden én vagyok. Én vagok a hibáim, én vagyok a problémáim, én vagyok a konfliktusaim, a hitem, a hitetlenségem, a haragom, a gyászom, a veszteségem, a vágyaim, a szexualitásom, a szükségleteim, és mindezek betöltése már lehetetlen nélkülem. Mindig is lehetetlen volt, ezért a melegágya a bántalmazásnak a társfüggőség, mert a bántalmazás a mások által betölthetetlen szükségletek mások általi betöltéséből fakadó kudarcból ered. Mert a társfüggőségben úgy érezzük, hogy a másik nem azért nem adja meg nekem, amire szükségem van, mert nem tudja, és nem azért, mert leheteten, hogy valaki más adja meg nekem azt, amit csak önmagamban élhetek meg, hanem azért, mert bár meg tudná adni, de nem akarja. Például ilyen a boldogság. De ilyen az istentapasztalat, a szexuális kielégülés, vagy a nemi indentitásban megélt stabiltitás.

A nem-társfüggő istenkapcsolat is egészen más, mint a társfüggő. A társfüggő istenkép egy projekcióra épül. Lelki habitusomat tekintve mást és mást projektálok Istenre, de ennek az Istennek annyi köze van a valódihoz, mint nekem a valódi önmagamhoz. Az önnön bántalmazói magatartásával, vagy a benne lévő haraggal szembenézni nem tudó ember bántalmazói magatartását, a benne lévő haragot vetti Istenre, és így ennek az embernek az istenképe egy büntető Isten lesz. De ez az Isten önmagam gonoszságának a kiprojektálása Istenre. Mások önmaguk jóságát nem tudják elfogadni, és a feltétel nélkül szerető Isten képét tartják fenn, miközben önmagukat erre a feltétel nélküli szeretetre nem tartják érdemesnek. Megint mások az önmagukba vetett hit hiányát vetítik Istenre, és ebből lesz a szkepszis vagy a hitetlenség. Valójában azonban ezek egy önismereti út állomásai is egyben, ha megértjük, hogy nincs egy viszonylatomon kívül lévő Isten számomra. Ez nagyon fontos: számomra. Hogy az, hogy számomra kicsoda Isten, sokkal többet mond el rólam, mint Istenről. Mert Isten nem csupán az, ami számomra, és ha számomra Isten valamilyen, az nem Isten személyéről beszél, hanem sokkal inkább az én személyemről. Kicsoda számámomra Isten? Leválás Istenről. Ezt nevezhetjük a társfüggő istenkapcsolatból a személyes istenkapcsolat felé vezető útnak. Isten nem én vagyok, és én nem vagyok Isten. Istent megismerni folyamat, életfogytiglan tart. Az igazi istenkapcsolat születése – előzze meg bármilyen korábbi ismeret róla – ezzel a mondattal kezdődik: nem tudom, kicsoda Isten. És ez a mondat mindig párhuzamos azzal, hogy nem tudom, ki vagyok én, és nem tudom, ki vagy te.

Elindul egy másik folyamat, ami nem egymás személyiségének folyamatba helyezet felszámolása, hanem épp az ellenkezője: a személyiség kiteljesedése a kapcsolat által.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.