Szeretlek

„Szeretlek benneteket – mondja az Úr. De ti azt kérdezitek: Miből láthatjuk, hogy szeretsz minket?” Malakiás 1,2. Öröklött szeretetzavarban élünk. Szeretetzavaros emberek zavaros szereteteiben nőttünk fel. Még a két, számunkra gyerekként meghatározó felnőtt sem tudta együtt kimutatni, hogy mi is a szeretet. Nem ennek vagy annak a szeretete, hanem maga a szeretet. Önközpontú emberek hatottak ránk, és mi magunk is önközpontú emberekké nőttünk, akiknek a szeretet az, hogy engem szeretnek. A megkapható szeretet, az általam elgondolt, másoktól kapott szeretet utáni vágy égeti el az életünk. A kikövetelt, de meg nem kapott szeretet. A megkapott szeretet utáni üresség érzése. És hányan mondták nekünk életünk folyamán, hogy szeretlek? Heves szeretkezés közben, előtt vagy után. A birtokbavétel reményében kimondott szeretlek. A ki nem mondott feltételekhez kötött feltétel nélküli szeretet. Az üres szóként elhasznált, ronggyá hordott szeretlek. A fűnek-fának mondott szeretlek. A tetteket nélkülöző szeretlek. Sőt, a szeretlek, amit a tettek mezején sohasem tapasztaltunk meg. A szemrehányások az általunk adott szeretet nem megfelelő volta miatt. És az álomszeretet. Hogy majd egyszer megkapom a szeretetet, aminek a vágyával a világba születtem. De az ember szeretetzavaros világba született. Scott Peck Járatlan út című könyvében azt írja, hogy a pszichoterápián leggyakrabban elhangzó hazugságok ezek: „Mi szeretjük a gyerekeinket” (csak azt nem, hogy probléma van velük); „Én szeretem az anyámat/apámat” (Csak lettek volna olyanok, hogy most tudnék okot találni, hogy ne gyűlöljem őket titkon, és ne érezzek bűntudatot, hogy gyűlölöm őket titkon); „Én szeretem a férjem/feleségem.” (Csak lenne olyan, amilyen szeretném, hogy legyen). A kötelességszeretet. Hogy szeretnem kell. Ezt kell éreznem. A minden tökéletes szeretet. A szeretet, amibe nem fér bele az őszinteség, mert mihelyst kritika ér, robbanok, és megsértődöm. A kisajátító szeretlek, amikor azt hiszem, akkor szeretsz, ha csak én létezem számodra, senki más. A prostituált szeretet, amit fizetségért kapunk, ami termék, tárgyiasított, promótált, kiárusított szeretet. A leértékelt, outlet-szeretet. Mindannyian meg vagyunk győződve, hogy szeretünk, és mégis azt érezzük, hogy mások nem szeretnek bennünket. Zavarban vagyunk, ha egy picit elgondolkodunk szeretetfogalmainkon. De a zavarunk már jó út, már a szeretetbetegségünk gyógyulásának a kezdete. Amíg töretlenül szeretném adni azt, amit szeretetnek hiszek, és dühös vagyok, ha nem értékelik, vagy töretlenül elfogadom, amit szeretetnek ismertem meg, de szenvedek tőle — még szeretetbetegségem elmélyülésében ügyeskedem. A gyógyulás a szeretetben való csalódás után jön. A szeretetbetegség utáni szeretet reális. Reális, mint az igazi szeretkezés. Ahol nem próbálunk pornófilm-jelenetbe illően viselkedni. Ahol tisztában vagyunk sebezhetőségünkkel, a testek egymáshoz érésének fájdalmas egyszerűségével. Az önmegjátszás-mentes öröm átélése. Az intimitás, amiben minden az, ami. Testszagok és testnedvek. Kellemetlen lehelet, csipás szemek reggel, elgyűrt arc. Ahol a testünk és a lelkünk is az, ami. Nem több, de nem is kevesebb. Isteni képmás. Isteni jelenlét. Misztikum. A szeretet realitás. A szeretet reális. Szeretetzavaros szívünknek szánalmasan evilági. Romantikamentes abban az értelemben, hogy nem akar többet mutatni, mint ami valójában. Szeretlek: ezt csak annak mondhatjuk, akit ismerünk. De ide út vezet. A kívánlak nem szeretet. A megőrülök érted nem szeretet. Ezek a meg akarlak dugni szinonímái. A nélküled nem tudom elképzelni az életem sem szeretet. Ez a rácsimpaszkodás a másikra, az önzés egy formája. Szükségem van rád a túléléshez. Kihasznállak, majd eldoblak, ha jobb lehetőségem adódik a túlélésre. Nem baj ez. De ez nem szeretet. Ebben a szeretlek csak fedő-sztori egy másik célhoz. Csak azt szerethetjük, akit ismerünk. De a megismerés utáni vágyunk szeretetbetegségünk gyógyulásának első tünete. A megismerés általában. Mert nem szerethetek másképp, mint ahogyan önmagamat szeretem. És önmagamat úgy szeretem eredendően, ahogyan a szüleim szerettek. Ezt a viszonyt tettem a magamévá, és ezzel a viszonnyal szeretek. Így örököltem szeretetzavaros szeretetem. Önmagam is ilyen zavaros szeretettel szeretem. Önmegvetően. Bűntudatosan. Kisajátítóan. Kizsákmányolóan. Öntárgyiasítottan. Önprostituáltan. Értékemet önmagam szabom, és hogy mennyit érek, azoktól tanultam, akik közé születtem. És ők annyira tartottak értékesnek, mint önmagukat. Veled csak a baj van, utállak – mondja anya, és ezt magának mondja, de én nem tudom, és elhiszem, hogy nekem mondja. Ezt mondták neki is. Ez az eredendő bűn. Milyen szépen el lehet ezt az üzenetet rejteni archaikus teológiai szövegekbe és első szüleink paradicsombéli bűnesetéről beszélni, de szüleink bűneiről nem, és így természetesen a sajátunkról sem. Mert mi is a bűn? Ha egymástól kérdezzük, bántalmazás, kioktatás és vádolás lesz a vége, vagy legjobb esetben is felmentés, de válasz aligha. A bűn betegség. Ami egzisztenciálisan érint bennünket. És az egyik legalapvetőbb tünete ennek a betegségnek a szeretetzavar. Csak azért vertelek, mert szeretlek. Egészséges lelkű ember érti ezt az ellentmondást, és összeszorul a szíve. Hogy rendes embert neveljek belőled. Szeretlek, mondja a feleségem, és közben ezt más férfiaknak is mondja talán. Szeretlek, mondja a férjem, és ezt más nőknek is mondja talán. Szeretlek, mondja, majd két óra múlva úgy bánik velem, mintha egy életre sem méltó ember lennék. És én magamra veszem, mert szeretetre vágyom. Ő is ezért teszi. Mert van egy elgondolás bennünk a szeretetről, de ez eltorzult szeretetkép. Önmagunkra irányuló, vagy önkívületben van. E kettő nagyon jól kiegészíti egymást. Felfedezhető ez a mintázat sok kapcsolatban. Az egyik fél az, aki szerint a szeretet az, amit neki adnak. A másik fél az, aki szerint a szeretet az, amit ő ad. Az egyik nem tud adni, a másik nem tud elfogadni. Az egyik folyamatosan elvár, a másik folyamatosan teljesít. Egyre fogy az élet és az öröm, vagy sohasem volt. Az egyik azzal a reménnyel indult el a kapcsolatban, hogy majd kielégül a szeretetvágya, a másik azzal, hogy majd ki tudja elégíteni a másik szeretetvágyát. De ez így nem működik. A szeretet kölcsönösség. Az adni és elfogadni művészete. Az adni és a kapni öröme. Mentes az elvárásoktól. Mentes a birtoklási vágytól. A szeretetet a szabad ember önkéntessége jellemzi. Olyan, mint az adomány, amit adunk, mert van, mert akinek adjuk, értékeljük őt. Így is kifejezzük. Az Istenhez való viszonyban is megjelenik ez a kettős mintázat. Aki Istentől kapni akar, de sosem elég, és nem is tudja, mit akar kapni, de azt nagyon. És dühös. Nagyon dühös, hogy nem kapja, amit akar, de nem tudja, mit is akar. Az ilyen embernek az Istenben történő csalódása abból fakad, hogy nem teljesültek az elvárásai. A másik megfelelni próbál Istennek, és képtelen a feltétel-nélküliséget elfogadni. Számára a szeretem Istent azt jelenti, hogy megteszek mindent, hogy ne haragudjon rám, mert eleve azt feltételezem, hogy haragszik, és ki kell engesztelnem. Ez az Istenről alkotott kép egy dühös Istent feltételez. Egy Istent, aki dühös, mert nem kapja meg, amit akar, de nem tudja, mit akar. Érezhető az emberi kapcsolataink és az istenképeink közötti kapcsolat? Olyan emberekhez vonzódunk, amilyen képünk van Istenről. És Istenről alkotott képünket a szüleinkről mintázzuk. Ezért van szükség a megismerésre, mert a megismerés vezet el a valódi személyig. Az önismeret is erről szól. Elvisz valódi önmagam megismeréséig.  A feltétel nélküli elfogadásig. A teljességig. Amikor már nem szelektálok sem önmagamban, sem másokban. Mindent annak fogadok el, ami. Nem vagyok kirekesztő sem magammal, sem másokkal. Interperszonálisan szemlélem a kapcsolatokat. Isten és a másik, én és a másik, én és önmagam, Isten és önmaga, a másik és önmaga. Sokáig lehet ezt még szétbontani. Isten önmagában békítette meg a világot önmagával. Önmaga lett emberré, szállt alá, vállalt sorsközösséget az emberrel, szenvedett tejesen hasonlóként a hasonlóktól, élt, dolgozott, gyógyított, tanított, igazi ember volt, miközben megtartotta isteni önazonosságát. Meghalt, majd feltámadt. Isten így szerzett tapasztalati ismeretet az emberről. Így ismerte meg életünket, érzéseinket, szenvedéseinket, és így vállalt velünk maximális közösséget. Amikor azt mondja: szeretlek, az nem lóg a levegőben. Ez egy megismerési út eredménye. Az én szeretetgyógyulásom is egy ilyen úton történik. Isten szeretet. Az egészséges szeretet útja rajta keresztül vezet. Belé visz. Benne gyógyulok. Mint ahogyan emberi szeretetünk is a másikba történő megérkezés felé visz. De előbb önmagamba kell megérkeznem, mert a másik lelkéhez, szívéhez, érzelmeihez a saját szívemen, lelkemen és érzelmeimen át vezet az út.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.