Szerelem

„Arra jártam, és láttam, hogy már a szerelem korában vagy. Ezért rád terítettem ruhám szárnyát, és betakartam meztelen testedet. Megesküdtem neked, és szövetségre léptem veled – így szól az én Uram, az Úr –, és az enyém lettél.” Ezékiel 16,8. Patriarchális társadalom – ezt mondaná erre a felvilágosult, emancipált, feminista vagy neofeminista nő. Életem folyamán, mert szerettem a nőket, gyakran éreztem, hogy erősen feminista vagyok. Mit is értünk feminizmus alatt? Mit értek én feminizmus alatt? Ehhez egy kicsit ki kell lépni az alapvetően valóban iszonyúan férfiak által definiált kultúránkból. A nem-feminizmus az, amikor a férfiak mondják meg még azt is, hogy hogyan legyenek nők a nők. A férfi-perspektívájú feminizmus meg az, amikor a nők önként törekszenek arra, hogy úgy győzzenek a férfiak elnyomásával szemben, hogy elnyomó „férfiakká” lesznek. És így jutunk el a nemek felcserélődéséhez mint kortünethez. Ahol a férfiak, miközben úgy próbálnak férfinak lenni, hogy megfeleljenek a nők által kívánatosnak ítélt férfiségnek, addig a nők úgy próbálnak nők lenni, hogy közben férfivá válnak. A szerepcsere identitás-zavarhoz vezet. Ahhoz, hogy ezeket a sorokat megértsd, tök fontos, hogy képes légy a másik nem viszonylatán kívül gondolkodni. Hogy nem a férfi viszonylatában fogalmazom meg magamat nőként, és nem a nő viszonylatában fogalmazom meg magam férfiként. Mert ezek az identitásom részei. Mindennek gyökere a szüleinktől ered. Szülői minták és szülői alapkonfliktusok, és mivel ezek tabuk, ezeket az alapkonfliktusokat a párkapcsolatokban és a felnőttkori férfi-női szerepekben látjuk problémaként, és itt próbáljuk megoldani. Ez azt eredményezi, hogy a szüleink meg nem oldott problémáinak a megoldásával telik az életünk, olyan konfliktusok megoldásával, aminek a létrejötte nem hozzánk kötődik, mert ezeket a konfliktusokat örököltük. Sokat olvasok ilyen cikkeket. Vannak egészen jók, egészen mélyek, kifinomultak, reálisak, érettek. És vannak nagyon éretlenek és leegyszerűsítők. Ugyanez a helyezet a jó párkapcsolat szabályaival. Az éretlen párkapcsolat receptje így kezdődik: találd meg a megfelelő férfit, találd meg a megfelelő nőt. Az éretlen párkapcsolat receptje arról szól, hogy a boldogság a megfelelő férfinál vagy a megfelelő nőnél kezdődik. Ebből következően a boldogtalanság abból ered, hogy nem a megfelelő férfihoz mentem hozzá, vagy nem a megfelelő nőt vettem feleségül. A boldogtalan párkapcsolat receptje ezzel ellentétben valójában az, hogy azt feltételezem, hogy ha a megfelelő emberrel kötöm össze az életem, az a boldogság útja. Ez tesz boldogtalanná. Ragozhatnánk ezt sokáig. Az Istent által nekem teremtett tökéletesen hozzám-illő társ. Erős nárcisztikus felhangok vannak ebben az elgondolásban. Két ember összekeveredik életében, mindketten ebben hisznek, összeházasodnak, mosolyognak egymásra amaddig bírják, fenntartják egymás előtt és mások és önmaguk előtt is a tökéletesség álarcát, majd egy nap előbújik belőlük a sok időn át elfojtott cseppet se tökéletes önmaguk. A valódi ember, aki nem egy kirakatbaba, akit Isten egy másik ember boldogságára teremtett, hanem önálló emberi lénynek, akinek szintén szüksége van arra, hogy szeressék. Az Istentől nekem teremtett tökéletesen hozzám illő társ egy elvárás-teljesítő robot, vagy egy, a vágyaim kielégítésére szolgáló szexuális segédeszköz, de nem személy, nem egyén, nem egy iszonyúan összetett személyiséggel, saját élettörténettel , érzelmi és gondolati struktúrával bíró személy. Éretlenség. Anya és apa, és úgy általában véve a világ is azért létezik, hogy kielégítse a szükségleteimet. A gyerekeknél ez egészséges. Nagyon is fontos, hogy ez az igény a lehetőségekhez mérten kielégüljön. Legtöbbünknél azonban nem elégül ki. Ebből eredően egész életünkben ezeknek a nárcisztikus szükségleteknek a kielégítését keressük. Hogy rajongjanak értünk. Hogy feltétel nélkül rajongjanak, hogy csak azért létezzenek, hogy kielégítsék szeretet-vágyunkat, hogy megadják, amire vágyunk, hogy kielégítsék vágyainkat. De a világ nem így működik. Ebből fakad a nárcisztikus düh. Hogy nekem jár valami, amit nem adnak meg nekem, és biztosan azért nem adják meg nekem, mert nem akarják, és nem azért, mert valójában nem jár. Nem jár. Nem jár a boldogság. Nem jár a gazdagság, és nem jár a szexuális kielégülés. Nem jár a dicséret teljesítmény nélkül, és valójában önmagában véve a gyerekkori dicséret utáni vágyat nem is lehet felnőttkori dicséretekkel kielégíteni. A nárcisztikus düh a gyerekkori egészséges feltétel-nélküliség kielégítetlenségéből fakad. Nekem jár ez a nő. Én turkálhatok közöttük, sőt, mint egy katalógusban, összerakhatom magamnak a tökéletes nőt, akinek pont akkorák a mellei, amilyenek szerintem szépek, pont olyan a csípője, pont olyan a lába, pont olyan a szeme, pont akkora magas, pont olyan a haja színe, hossza, és persze, agyonretusált, és mindig azon jár az esze, hogy nekem milyen szexuális vágyaim vannak. De nem. Az éretlen pasi egy számítógépes program „fejével” gondolkodik a nőkről. De a szerelem nem pornó. De az instagramon saját meztelen testéről készült szelfit közzétevő lánynak milyen önértelmezése van, és mit gondol arról, hogy mi kell a pasinak?  Apu mennyire lehetett érett? És anyu? A szex a téma, és ez is az éretlenségre utal. Mert valóban brutál-fontos a szex. Nem ok nélkül mozgat ez bennünket ennyire, kortól és nemtől és társadalmi helyzettől függetlenül. Mindenkit. Még azokat is, akiket „nem”, mert ez emberlétünk alapja. A szex létünk eredete. Az ember maga a szex. De pontosan mi is a szex? Na, ez az, amit nem tudunk. Ez az, amit életfeladat megértenünk és megismernünk. És mennyire iszonyú fapadosan gondolunk mi erre az egészre. A szexi fehérnemű meg az illatos gyertya az intimitás. Ez tök jó. De nem, nem ez az intimitás. És a szex-probléma mindig kapcsolat-probléma, és a kapcsolat-probléma mindig egyéni probléma, és az egyéni probléma mindig családtörténet-probléma. Ó, ez rohadt bonyolult. A webáruházban olcsóbb intimitást lehet kapni.  Igazából szerelem. És milyen szerelmet láttunk mi magunk előtt? Mi, Y generációs srácok? Tiszavirág-életű szerelmeket. Szerelmeket, amelyekből gyűlölet fakadt. Szerelmeket, amelyekből gyerekek születtek, de a házasságok nem születtek meg, vagy ha igen, véget értek. Mozaikcsaládokban felnőtt srácok vagyunk. De van a másik Y generációs. Az általában vallásos, vagy vidéki, ahol iszonyúan merev konvenciók között haltak bele a szüleink a házasságba. Ahol a szerelem a mi-nem-válunk el volt. A még-mindig- jobb- együtt, mint-külön. A magánytól való félelem. A kétségbeesett próbálkozásból megjátszott háromnapos idill-szerelmekben élő szülők gyermekei vagyunk. Ez az Y generáció. A szüleink maguknak sem merték bevallani, hogy gyűlölik egymást. Hogy nem is akartak megházasodni, de a szüleink szülei ezt akarták. Hogy nem is akartak gyereket, de aki felnőtt, annak van. Kettő, nem több. Vagy egy, nem több. Vagy három, ha nagyon hippik vagyunk. Vagy a vallás, mert Isten ajándéka a gyermek. De kettő, nem több. Ahová Isten báránykát ad, oda legelőt is ád, mondták bölcsen, és mi éheztünk, mert nem volt legelő. És sebeket kaptunk. És szeretet nélkül nőttünk fel. És haragszunk, hogy még ki sem mondhatjuk. De így volt. És én értem, én, az Y generációs, hogy ez az egész nem direkt van, hogy ők nem tudták, mit tesznek. Nem értették. Hogy talán most sem értetik. És nem baj. Meg lehet bocsátani, meg tudtam. És ez a gyógyulás útja. De ki kell mondanunk. Nem tudtad,hogy bántottál, de bántottál. A hazugságaid belém fojtották ki sem bontakozó önmagam. Ezt tették veled is. Megértettem, együttérzek. Ne tedd velem, amit veled tettek. Engedd, hogy a saját életemet éljem. Itt kezdődik a szerelem. És itt kezdődik a nemiség. Hogy a valódi önmagamat megtalálva elkezdem összerakni a saját, valódi életemből kinövő önmagam, hogy mi a férfi, mi számomra a nő, mi a világ, mi az Isten, mi az egyház, mi a hit, mi a barátság, mi a hivatás és mi mire való. Kitalálni egyedül. Ezt érzem, hogy így tudok Y generációs lenni. A saját generációm része. Nem élek szégyenben és nem élek önmegvetésben, és megkeresem az életem, mert nekem Isten adott egyet, ami az enyém. A jelenben. A saját generációm részeként. Elfogadlak és megértettelek, de már nem felelek meg. Már értem a küldetésem, és ez a generációmhoz kötődik. Amiben élek, amibe születtem. Itt keresem meg, hogy mi a szerelem. Itt találom meg önmagam. Nem leszek szócső, ami szülői elvárásokat közvetít. Isteni szócső leszek, aki felszabadít és nem megkötöz. Így találjuk meg az életünk. Így találom meg én is. A szerelem-betegségünket örököltük. Nem genetikailag — családi mintaként. Hogy meggyógyulunk-e, az annak a függvénye, hogy megtaláljuk-e a gyógyulás útját, ahogyan azt Isten pont nekünk, pont itt, pont most adni tudja. Az eke szarvára vetni a kezünket, és nem hátra tekinteni.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.