Nem a félelem

„Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.”

2Timótheus 1,7

Mit tesz a félelem? A félelemnek lelke van? Lehet, hogy lelkületnek, vagy lelkiségnek nevezhetnénk inkább. A félelem lelkülete, vagy a félelem lelkisége sajátos világot eredményez. Isten lelke nem a félelemé. A félelem épp a hiánya mindannak, amit Isten lelke ad nekünk. És ezek nagyon gyakorlati dolgok, életünket alakító belső minőségek.

Ha a félelem lelkülete ural, hiányzik belőlem az erő. Mit jelent az erő? Azt, hogy nem félek attól, hogy nem tudok kiállni magamért, hogy nem tudok megküzdeni az életem problémáival. Az erő szükséges ahhoz, hogy tudjam, nem vagyok tehetetlenségre ítélve. Van erőm felkelni. Voltak olyan időszakai az életemnek, amikor az egyetlen dolog, ami miatt felkeltem, a munkám volt. Úgy éreztem, mázsás súly a testem. Legszívesebben átaludtam volna az életem. Úgy éreztem, minden mozdulathoz emberfeletti erőre van szükségem. Az erő azt is jelenti, hogy Isten adja ezt az erőt. Például erőt ad végigcsinálni valamit. Felkelni akkor is, amikor úgy érzem, nem bírok. Értelmet adó erő. Kelj fel és járj. Miközben járok, megerősödöm.

A szeretet lelkéről egy másik helyen azt mondja Isten, hogy a teljes szeretet kiűzi a félelmet. A félelem szeretethiányos életet jelent. Amikor a kapcsolataimat a félelem uralja, a kapcsolataim szeretethiányosak. Értsd ezt úgy, hogy ez nem szemrehányás. A szeretet kiűzi a félelmet. Mitől félek? Hogy elutasítanak? Hogy kinevetnek? Hogy bántani fognak? Hogy elhagynak? A szeretet ilyenkor nem tud kibontakozni, és a félelem lelke ural. A szeretet lelke áttöri a félelem által felépült vaskos falakat. A szeretet fényt hoz oda, ahol sötét volt. Isten lelke a Szeretet. A szeretet kiűzi a félelmet. Isten ezért is mondja: ne félj. Nem félj szeretni. A szeretet fájdalmas út, de ez az út vezet az életre.

És Isten lelke a józanságé. Használhatjuk a megítélés szavát erre. Józan módon megítélni a helyzeteket azt jelenti, hogy azt látom, ami valójában van. Ahol biztonság, biztonságot, ahol veszély, veszélyt. A józanság lelke nem félelem-vezérelt életet eredményez, hanem megfontoltat és reálist. Az anonim alkoholistáknak van egy ilyen elvük: a második gondolat. A józanság lelke egy lépéssel hátrébb lép, amikor cselekedni akar. Gyakran a második gondolat a helyes. Józanul megítélni a helyzetet.

Erő. Szeretet. Józanság. Ezt adja Isten lelke a félelem helyett. Add oda. Fogadd el.

 

Ilyenek voltunk

Erre aztán nem beszéltem neki se óriáskígyókról, se őserdőkről, se csillagokról. Alkalmazkodtam hozzá. Bridzsről beszéltem neki, meg golfról meg politikáról és nyakkendőkről. Az illető fölnőtt pedig nagyon örült neki, hogy ilyen okos emberrel került ismeretségbe.

Antoine de Saint-Exupéry, A kis herceg

Jézus egyszer azt tanácsolta hallgatóságának, hogy legyenek olyan okosak, mint a kígyók, és olyan szelídek, mint a galambok. Egy másik tanács így hangzik: válaszolj egy gyermek sebezhetőségével, és egy felnőtt erejével. Paradoxonok. Ezekben nem vagyunk jók. Vagy-vagy világunkba csak vagy-vagyok vannak. Vagy okos és erős kígyóknak hisszük magunkat, vagy szelíd és sebezhető galamboknak. Pedig a kettő egyszerre teremti az egyensúlyt. A belső gyermek sebezhetőségének tudatában lenni. Hallgatni a bölcsességére. Egyszerre lenni gyermeknek, és fölnőttnek. A gyermeknek kérdései vannak. Rákérdezések. A világra. A dolgok működésére. A fölnőtt ráripakodik a gyerekre: ne kérdezz butaságokat. A gyermek megtanulja nem kimondani a gondolatait. Így válunk olyan fölnőttekké, akik nyakkendőről, bridzsről, golfról és politikáról beszélgetünk. Rögeszméink fogságába kerülünk. Betanult monológok. Mert ahol nincsen gyermek, nincsen kérdés sem. Kijelentések vannak. Vallási. Politikai. Erkölcsi. Nemzeti. Életvezetési. Pszichológiai. Tudományos. És minden kijelentés az adott pillanatban az igazság kizárólagos igényével lép fel. A gyermek kérdez. Mert ő nem egy kalapot lát. Valóságészlelés. Vajon helyesen érzékelem a valóságot? A valóság sosem világosabb a napnál, mint ahogyan napnál is világosabb igazságainkról állítjuk. A valóság van. A valóságot megismerjük. És a valóság szabaddá tesz. Valódivá formál. Valódi élet. Valódi hit. Valódi kapcsolatok. A fölnőtt, aki elveszítette gyermeki önmagával a kapcsolatot, nem kérdez, csak mond. Vagy dacosan, makacsul hallgat, és magában mondja. Az igazát. De a valóságot megismerjük. Felfedezzük. Okosan és szelíden. Erővel és sebezhetően.

Mehet a kalapba

Remekművemet megmutattam a fölnőtteknek, és megkérdeztem őket, nem félnek-e tőle.

– Miért kellene félni egy kalaptól? – válaszolták.

Az én rajzom azonban nem kalapot ábrázolt. Óriáskígyót ábrázolt, amint épp egy elefántot emészt. Erre lerajzoltam az óriáskígyót belülről is, hogy a fölnőttek megérthessék, miről van szó. Mert nekik mindig mindent meg kell magyarázni.

Antoine de Saint-Exupéry, A kis herceg

Nem minden az, aminek látszik. És nem minden látszik annak, ami. Belelátni a kalapszerű óriáskígyóba, és meglátni benne az elefántot, nem kis teljesítmény. Rád nézek, és egy férfit látok, egy nőt látok, egy anyát látok, egy lelkészt látok, egy románt, egy magyart. A látszatot látom. Egy kalapot. Egy alkoholistát. Egy depresszióst. Egy bűnöst. Egy vallásost. És igen, egy migránst. Egy meleget. Egy zsidót. Egy nácit. Egy elváltat. Egy kalapot. De ez a kalap történetesen egy óriáskígyó, ami lenyelt egy elefántot. Ez a kalap nem is egy kalap. De várjunk, mert a fölnőttek semmit sem értenek. Mert ők csak egy kalapot látnak. Megrajzolom úgy, hogy látsszon az is, ami belül van. Hogy ebben a kalapszerű óriáskígyóban van egy elefánt. Így vagyunk mi. Egy kalapot látunk. A külsőt látjuk. Hát így működnek előítéleteink. De minden előítéletünk visszafordul ránk, és mi is csupán egy kalap leszünk. A látszat. De mi van a kalapban? Mi van a szívben? Mi van a felszín mögött? Hogy a román, a magyar, a zsidó, a cigány, a náci, a meleg, az elvált, az alkoholista, a bűnös, a depressziós, a nő, a férfi, az anya, ezek mögött mind egy személy van. Egy történet. Valami van a látszat mögött. Ami nem látható. De mind megy a kalapba. Egy kalap alá. A címkébe. Vele együtt mi magunk is. Újabb és újabb gyűjtőfogalmakat találunk. Legújabb kedvencem a személyiségzavaros. Máris kész a diagnózis. Ő egy személyiségzavaros. Hogy mi van a kalapban, talán csak akkor látjuk meg, amikor felfedezzük magunkat a kalapban. Én vagyok a kalapban.