Re-formáci-on-line

Minden akkor kezdődött, amikor Luther Márton (aki egyébként rendes magyar ember volt, az alföldön született) közzétette az üzenőfalán a 95 pontot. De mivel három féle ember van: 1. aki nem tud; 2. aki nem szeret; 3. és aki nem akar olvasni, ezért visszajelzésekben híján maradt a nem éppen rövid bejegyzés. Azonban Márton tudta, hogy ez egy fontos ügy, és egyszer még aranyba vésik ezért a nevét, megfogalmazta rövidebben mondandóját. Öt pontban. (Na, ez nem az a kábetűs ötpont, azt a hollandok követték el.). Az “95pontinstant” csomagba pedig ez az öt pont került:
1. Egyedül az Írás által szólít meg Isten.
2. Egyedül ha hiszek benne, akkor fogad el.
3. Egyedül a kegyelemért, és nem azért, mert megérdemlem.
4. Egyedül Krisztusért, mert Ő tényleg megérdemli.
5. Egyedül Istené minden dicsőség, nem embereké.
Több tízezren lájkolták az instant verziót. Nem tetszett ez a fejeseknek, ezért elhatározták, hogy letíltják az üzenet terjedését, majd törlik az arckönyv 😛 felhasználói közül. De sikerült egy pártfogója útján némi időt nyernie, ami elég volt arra, hogy megalapítsa a saját oldalát. Ez lett a másik oldal.

Vizsga

Az idős lelkész dolga végeztével és betelve az élettel (meg minden hasonló, amit ilyenkor szokás mondani) meghal, majd a mennybe kerül (mily meglepő). Nagy megdöbbenésére a menny kapuján belépve egy asztalnál vizsgabizottság várja, akik előtt egy-egy laptop áll. Hamar nyilvánvalóvá lett, hogy a vizsgabizottság három tagja nem más, mint az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Az idős lelkészt megkérik, hogy üljön le a velük szemben elhelyezett székre. “Most pedig értékeljük a prédikációidat” szólal meg a vizsgabizottság elnöke, az Atya. És hárman, sorban elmondják ellenvetéseiket, meglátásaikat a lelkész szolgálata, prédikációi kapcsán. Az Atya hangsúlyozta, hogy dicséretes, hogy sokat beszélt Isten egységéről, és a teremtésben betöltött szerepéről, de hiányolta a gondviselés tanának kidomborítását. Az ötből 2,5 pontot adott. A Fiú örömét fejezte ki, hogy a prédikációkban sokat beszélt a vérről, a golgotáról, de fájlalta a tényt, hogy soha nem mutatott tovább, és nem beszélt a feltámadásról. Az ötből 2 pontot adott. Végül a Szentlélek következett, aki megjegyezte, hogy a prédikációk általában nagyon logikus felépítésűek voltak, tele illusztrációval, de szomorúan konstatálta, hogy általában hiányzott mindből a személyes példamutatás. A Szentlélek hiányolta a megváltás örömének az ízét a prédikációkból, betűszagúnak és mesterkéltnek minősítette. A lelkész izzadt, rettegett, gondolván, hogy nem megy át a vizsgán, és innen a kapuból vissza is fordulhat, hogy elkövetett mulasztásaiért megkapja méltó büntetését. Azonban a Szentlélek ötből öt pontot adott a lelkésznek. Az idős lelkész leküzdve minden félelmét, alázatosan megkérdezte: “ha ennyire hiányosak voltak a prédikációim, akkor miért kaptam mégis maximális pontszámot rájuk?” A Szentlélek szeretetteljes mosoly kíséretében csak ennyit mondott: “Ez a kegyelem.”

Kétely

Nehéz gyerekkorom volt. Az osztálytársaimmal nem sikerült megtalálnunk a közös hangot. Mindig bántottak, csúfoltak, gúnyoltak. Próbáltam bevágódni náluk különböző ‘keménykedő’ csínyekkel, de még jobban kiközösítettek. Egy alkalommal kétségbeesésemben azt mondtam nekik, hogy Apa majd eljön és segít nekem. Akkor majd meglátjátok, hogy milyen nagyszerű Apukám van, és mennyire szeret engem. Az osztálytársaim ezt mondták: “Csak kitaláltad, nincs is apád. Anyád mondta neked, hogy létezik. Anyádról meg ne is beszéljünk inkább, megéri a pénzét…”. Sírva rohantam haza, Anyám éppen imádkozott és elmondtam neki a történteket. Anyám azt mondta, hogy az osztályom nem is létezik, csak kitaláltam, hogy törődjenek velem. Lerázott és azt mondta: menj beszélj inkább Apáddal, ott van a könyvtárszobában. Benyitottam, nyikorgott az ajtó, avitt könyvtárszag volt és félhomály: “Apa, létezel?”