Meztelen

„Delila ezt mondta neki: Hogyan mondhatod, hogy szeretsz, ha nem enyém a szíved? Már háromszor csaptál be, mert nem mondtad meg nekem, mitől olyan nagy az erőd.” Bírák 16,15 A férfi lelke titok. És minél jobban titok, annál izgalmasabb, és minél izgalmasabb, annál vonzóbb, és minél vonzóbb, annál nagyobb szenvedést okoz a nőnek ez a titok. Mert a nő csak akkor hiszi el a szeretleket, ha a férfi feltárja a titkot. Hogy miben rejlik az ereje. Miben van az erőd? Mutasd meg nekem. És kiderül, hogy az erő álarca mögött egy gyönge kisfiú van. Ekkor jön a kiábrándulás szakasza. A félelemé, hogy ki fog engem megvédeni. Képes vagy megvédeni engem és a gyermekünket?

Erőre vágysz, de az én erőm a te gyengeségedből fakad. A férfi igazi ereje a női gyengeségben rejlik. Az a férfi, aki megtalálta a saját ereje forrását, a gyengeségét találta meg. Ez egy kívülről befelé vezető út, amiben eljutok saját erőm erőtlenségéig, majd ebből a megtalált erőtlenségből kifelé haladva megtalálom a saját igazi erőmet. Az erőm stabilitását az erőtlenségem, a gyengeségem adja. Így lesz számomra a gyengébbik nem az erőm titka.

Kell ehhez az érett nő. Delila csupán a titokra vágyik, de az a nő, aki nem ismeri saját erőtlenségében rejlő erejét, az erőtlen férfit erőtlenségében maga alá gyűrni akarja, vagy megijed, mert úgy érzi, a férfira épp az ereje miatt van szüksége. Szükségünk van életünk egy pontján arra, hogy felismerjük, Poppernek igaza van az éretlen kapcsolatot illetően, amit egy boltívhez hasonlít, ami szédületes súlyt képes megtartani, mert egymásra támaszkodik. Popper azt nem értette meg, hogy nem a boltívvel van a baj, hisz egy gyönyörű kiábrázolása a kapcsolatnak, ami súlyos terheket is elbír, hanem a másik viszonylatán kívül megtalált saját erőm ismeretének a hiánya a baj. Hogy azt gondolom, ha nem lenne a másik, nem maradnék életben; hogy nem tudnék nélküle élni, hogy nélküle összeroskadnék az élet terhének a súlya alatt. Ha így gondolkodom, túl nagy terhet teszek a másikra, és nem cipelem a sajátomat. Vagy azt gondolom, hogy nekem nincsen szükségem a másik által adott erőre, én egyedül mindent képes vagyok hordozni, megtartani, mindenre van erőm egyedül is. Ha így gondolkodom, túl sok terhet viselek magamon, és nem engedem, hogy a másik hordozza a saját terheit. Ketten vonzzuk egymást, hiszen szükségünk van egymásra. De ez így felemás.

Erre a felemásságra csak akkor jövünk rá, amikor éltünk egyedül, éltünk önállóan. Elkezdtük megadni egymásnak a szabadságot, kibontani egymást önmagunkból. Van, akinek ez felszabadulást, másnak rabság-érzést hoz. Ha nem hordoztam még a saját terheimet sem eddig, elviselhetetlen tehernek tűnik, ami rám terhelődött. Ha eddig mások terheit is én hordoztam, előbb azt érzem, hasznavehetetlen, haszontalan, értéktelen lettem, aztán egy iszonyú nagy felszabadulás-élményt élek meg. Ha nem hordoztam eddig a saját terheimet, mert más hordozta helyettem, férjem, feleségem, anyám, apám, testvérem, a munkatársam, vagy a barátaim, barátnőim, gyermekeim – akkor előbb azt érzem, hogy összeroskadok e teher alatt. Belehalok, mert azok a lelki izmaim, amelyek a terhek hordozásához szükségesek, nem fejlődtek ki, nem erősödtek meg. Olyan, mintha kómában töltöttem volna az eddigi életem, és most elkezdenék újra-tanulni járni. Ez egy fájdalmas és nehéz tanulási folyamat, de hamar ráérzek arra, hogy a terhem olyan nehezék, ami súlyt ad az életemnek, a létemnek, hangsúlyossá válok tőle. Én is vagyok valaki. A terhem, amit viszek, amit magamra veszek, megerősít abban, hogy képes vagyok egyedül is megállni a lábamon a világban. Szükségem van erre a teherre. A kétségbeesetten csimpaszkodó magatartás így múlik el, mintha soha nem is lett volna, és helyét átveszi az egészséges, kiegyensúlyozott önbizalom, önmagam értékének helyes megítélése, mert megéreztem a súlyomat, hordani kezdtem magamat, felvettem a keresztem, és ezt a gyakorlatot állhatatosan végzem minden nap.

Bele állni valamibe, és benne maradni, nem lépni ki belőle: ezt jelenti az állhatatosság szó. Állhatatosan benne lenni az életemben. Nem lépni ki szüntelen. De ez egy egyensúlyiságot igényel. Mert nem csak arról van szó, hogy benne állok és benne maradok az életemben, de azt is, hogy megfontolom, mibe állok bele, mit vállalok magamra, mi az, ami valóban az enyém az életből, mi tartozik hozzám, és mi nem. Hogy nem vállalom magamra mások terheit. Beleállok, benne maradok. De nem állok bele abba, ami nem az enyém. Erről szólnak a határok. És határok nélkül egymás kölcsönös áthágása, meghágása és megerőszakolása történik. Hol én téged, hol te engem, és ez mindkettőnknek rossz.

Nagyszerű hasonlat a boltív, de a boltív arányos, mérnöki pontossággal összerakott remekmű, ahol mindkét oszlopra, amely a másikra hajlik, pontosan ugyanannyi teher jut. Ez az, amit mi rakunk össze, és amit senki más nem rak össze helyettünk. De ehhez le kell vetkőznünk önmagunkat. Teljesen. Ez egy lelki folyamat. Ebben segíthet a külsőleg történő végigélés is, de ezt nem mindenki teheti meg, ezt nem mindig tehetjük meg, de nem is muszáj ezt tennünk. Ez belsőleg is végigélhető. Önmagunk teljes levetkőzése. A meztelenség. A rejtegetőzés-mentesség. Az önelrejtés-mentesség. Ez az önfeltárás. Ez bizalomjáték.

Nincs baj azzal, hogy akarod, hogy bizonyítsam, hogy tiéd a szívem, hogy szeretlek, azzal, hogy megmutatom legbensőbb önmagam, legféltettebb titkomat. De ehhez kellesz te is. De a bizalomjáték légyege épp az, hogy a másik lehet, hogy kiröhög majd. Hogy nem tud élni a helyzettel. Zavarát leplezendő kigúnyol, vagy eltaszít, elutasít. Saját meztelenségét szégyellve a meztelenségemet szégyelli. Kihasznál, hasznot húz belőlem, majd elhagy, vagy eldob, átver, vagy megcsal, odaadja magát a filiszteusoknak jó pénzért, és engem is elárul.

A bizalom drága, de általában nagyon olcsón képesek vagyunk eladni. Harminc ezüstpénz a megváltóért. Ennyit ér néha. És csókkal árulta el. Talán ez a legmélyebb árulás. A megcsalás netovábbja. Az áruló csók. Meztelenre vetkőztem neked, láttál belőlem mindent, elmondtam neked mindent, feltártam neked titkaimat, érinthettél mindenhol és mindenhogyan, majd visszaéltél azzal, amit feltártam neked. Csókkal árultál el.

A meztelenség kizárólagosságot igényel. Ezért fáj a megcsalás vagy az árulás. És ha őszinték vagyunk magunkkal, aki teszi, annak legalább annyira fáj, mint akivel megtették. Megcsaltalak, és ezzel magamat büntetem, miközben azt hittem, téged. A te meztelenségedet árultam el azzal, hogy saját meztelenségem egy idegennel osztottam meg. Mert valahová, ami csak a miénk, beengedtem egy harmadikat is. Így tártam fel a te meztelenséged is neki. Mi van, ha összetörik a boltív? Mi van, ha sohasem történt meg ténylegesen, gyakorlatilag ez a megcsalás, de naponta megtörténik belsőleg? Mi van, ha nem tiszta a kapcsolat, mert nincs benne megtisztulás? Nincs rá gyakorlatunk? Mi van, ha elárultnak érzem magam újra és újra, amikor feltárom magam neked? Mert következetesen nem tudsz élni a bizalmammal, és kiadsz engem. Mi van, ha te taszítasz vétekbe, hogy így büntesd meg magadat általam, és közbe engem büntetsz vétkeim miatt?

A kapcsolat Isten legnagyobb ajándéka az embernek, de a legnagyobb fájdalmak és vétkek is a kapcsolatokhoz kötődnek. A szüleinkkel, a testvéreinkkel, a férfival, a nővel, és persze, Istennel is. Itt jönnek a játszmák, itt jönnek a megcsalások, elhagyások, átverések, bántalmazások, a szeretet nevében minden, amit ember el tud követni, itt elkövethető, és el is követjük. És mindaddig ez meg is történik, míg meg nem értjük, hogy a kapcsolat nem evidencia. Hogy nem születtünk sziámi ikreknek. Hogy a boltív összeroskadhat. Hogy szükség van a kapcsolatok gyógyulására ahhoz, hogy az, amit a társadalom katedrálisának nevezhetünk, amit boltíveink tartanak egyben, elkezdjen újjáépülni. Gyógyuló kapcsolatok hozzák el egy társadalom gyógyulását.

Ha önmagamért felelősséget vállaltam, ha saját erőmet és erőtlenségemet magtaláltam, és vállaltam az életből rám eső terhet, de nem többet, de nem is kevesebbet, már hatalmas lépést tettem, mert a sajátomat megtettem. Nem élhetek egyetlen ember helyett sem, ahogyan egyetlen ember sem élhet helyettem. Nem élhetek helyetted, és nem élhetsz helyettem. De élhetek magam helyett, élhetem az életem, és ezzel mutathatom meg, hogy ezt te is megteheted. Hogy élheted az életed, nem többet, nem kevesebbet.  A másét nem, de a sajátodat. Hogy hordhatod te is a magad keresztjét. Másét nem, de a sajátodat.

A hozzád tartozó terhet. A hozzád tartozó testet. A hozzád tartozó lelket. A hozzád tartozó történetet. Mert ez mind az enyém, ez mind a tiéd. A tiéd és az enyém. Így a miénk.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.