Falak

„Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám.” Jób 30,14 Fényév távolság. Mellettem fekszel, és én melletted fekszem. Érzem az érintésed, az illatod, hallom, ahogyan dobog a szíved. Egészen közel vagyunk, mégis távolabb érezlek magamtól, mint bárki mást. Közelség és távolság. Minél közelebb engedlek, annál távolabb érezlek. Közelséged elkezdi éreztetni velem bezártságomat. Mintha falak vennének körül. 14 éves voltam, amikor először megragadott ez a gondolat. Falak. 22 éves voltam, amikor azt mondtam magamban, jobb is, hogy falakkal veszem körbe magam, mert akkor nem sérülhetek. Erős falakkal, amelyek biztonságot adnak. Városom, megerősített városom falai mögött biztonságban vagyok. Mindig rossz vége volt, amikor beengedtem valakit falaim mögé. Idővel azt is elfelejtettem, hogy falak között vagyok. A magány valósággá lett. Az érzelmi magány. Az elszigetelődés. Nevettem, nyitottnak mutattam magam, és magam is elhittem, hogy boldog vagyok és nyitott. De boldogtalan voltam és magányos. Érzelmileg a falak mögött. Mintha mindenhonnan ezek a falak zártak volna körbe. Még felül is. Még a nap sem sütött. Csak néha. Feküdtem melletted, és azt éreztem, hogy fényévnyi távolságra vagyok. De én vagyok távol tőled, vagy te vagy távol tőlem. Neked is vannak falaid? Te is véded magad? Ki zár el magától kit?

Érzelmi megközelíthetetlenség. Tudod, a sebzettség börtönőrként vigyáz falaira. Rácsok mögött őrzöm sebzettségem titkát. Börtönné lett a biztonság, mit magamnak hoztam létre. Idővel elfelejtettem, hogy hol a kijárat. Szabad vagyok, mondja a majom a rácsnak, én nem, mondja a rács, engem majmok köré zártak. Rab és rabtartó is vagyunk mi ketten. Mindkettő én lettem idővel. Ráznám a rácsot, de nem merem, majom a ketrecben. Oly távol vagy tőlem, és mégis közel. Oly közel vagy hozzám, és mégis távolt. Távolság és közelség. Mintha az egész emberi kultúra egy próbálkozás lenne arra, hogy távol tartsuk magunktól a másikat, és egy mély, elfojtott belső vágyakozás arra, hogy közel engedjük magunkhoz. Ez a másik lehet egy transzcendens értelemben vett másik is, de a másik is, akit szeretek. Lehetsz te. Veled éreztem először azt, hogy zavarnak a falak. Hogy hiába vetettük le ruháinkat, még mindig nem vagyunk olyan közel, amennyire vágyom közel lenni. Mellettem fekszel, de embert nem éreztem távolabb magamtól nálad. Pedig nem volt közelebb hozzám senki. Engedj közelebb, engedd, hogy én is ott legyek, látni akarom, érezni azt, amit lehet. És hazudjuk a közelséget. Mert sebeink távolságot teremtenek. Semmi nem éreztette velem jobban, hogy távol vagyok önmagamtól, mint a közelséged. És azt éreztük, hogy eltaszítjuk egymást. Hogy engem taszítasz el, és én taszítalak el magamtól. Kerültük önmagunkat.

Lelkünk belső szobájában nem volt világítás. Sötétben kuporogtam, és miközben arra vágytam, hogy ne legyek egyedül, attól féltem, visszaélsz, ha beengedlek. Nézd, ez itt a háza, ahol élek. Ami kint, az van bent, ami fent, az van lent. ahogy élsz, annyit érsz, ott van a válasz a szemedben. Ez az a ház, ahol élek. Lelkem falakkal körbevett háza. Rácsok között majomként élek, és azt hiszem szabad vagyok. A majom és a rács is én vagyok. Belép Jézus ebbe a szobába. A belső szobába. Jézus, aki tudatában van saját megsebzettségének. Saját sebeinek. Aki nem félti magát. Nem fél a további megsebződéstől. Belép a szobámba. Nem oktat ki. Nem fél a közelségtől. Érzelmileg lép be a távolságomba. Közelséget teremt. Zörgettem, de belülről. Furcsa ez. Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Én meg azt mondhatnám, hogy kívül van a szívembe nyíló ajtó kilincse, kívülről van rám zárva, és én belül zörgetek. Zörgessetek és megnyittatik. Kérjetek és kaptok. Keressetek és találtok. Zörgettem az ajtót belülről, és Jézus kívül ált. Kerestem az ajtót, de nem találtam. Kértem, hogy gyere be, és ő belépett. Hát, szervusz. Köszönöm, hogy beengedtél. Nem okosított ki a sebzettség pszichológiájáról. Nem vette fel a terapeuta-pózt. Nem vetítette rám saját belső konfliktusait. Csak belépett érzelmileg a távolságomba és biztonságos közelséget teremtett.  Végigjártuk együtt a szobát. A házat. Lelkem házát. Néztük belülről a falakat. Kulcsokat vett elő. Ezek az ajtók ezekkel a kulcsokkal nyílnak. Nézd, ezek a te kulcsaid. Te magad vagy a kulcscsomó. Minden ajtó egy fájdalmas seb, amely a világ egy-egy ismeretlen oldalát mutatja meg neked. Begyógyította a sebeket. Megolajozta az ajtókat, amelyek berozsdásodtak már. Nyitogattam, tárogattam, feltártam, kitártam ajtóimat. Minden ajtó mögött egy ismeretlen világ tárult elém. És mindenhol ott voltál te is. Aki után vágytam. A kitárt ajtók egy-egy emberhez vittek, és minden emberben hozzád kerültem közelebb. A sebek az ajtók. Ott találtam önmagam a sebként megnyíló ajtók mögött. Én volta a külvilág is, amit megismerni vágytam. Én voltam az, akit távol éreztem önmagamtól. Én voltam te. Te én voltál. Amikor beengedlek téged, veled én is belépek. Így születik meg a kapcsolat. Ami születik veled, magammal is születik. Szia, Nyuszi. Isten hozott. Kitárom szívem ajtaját, hallgasd meg imám, árassz el Szentlelkeddel, szomjazom terád. Vágyom veled lenni, csak veled, vágyom szerelmedre, Istenem. Futok kitárt karodba én, nem számít tűz vagy víz, úgy vágyom, hogy ölelj át. A szeretet fájdalma. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fia sebeinek ajtaján engedte be az embert az országába, a világába, a házába. Én vagyok az ajtó. Én vagyok az a seb, amin utat talál az én a tehez. Aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt. Amelyik mag nem hal meg, egyedül marad. Én vagyok az önmagamba zárt mag. Ha meghalok önmagamnak, életre kelek. De másként. Mint a bebábozódott hernyó, ami pillangóvá lesz. Csendes meghalással felkészülni az újjászületésre. Hát, szia. Régen látottságot követő heves egymásnak esés utáni elfelejtett köszönés ez. Hiányoztál. Mássá válik a szeretlek. Mert amikor ezt kimondom, már nem kell elválasztanom magamtól téged. A szeretlek téged elválaszthatatlan a szeretem magamtól. A szeretlek a szeretsztől. Szeretlek, és nem félek. Szeretlek, és meghalni sem félek veled, miattad, érted, általad. Mert semmi nem választhat el ettől a szeretettől. Mert ez a szeretet egy olyan egyé-válás, és belső teljességélmény része, ami megszüntethetetlen. Végtelen kitárulkozás a világra. Sebek, amelyek ajtók egy megsebzett világra. Már nem megyek el önmagam mellett. Nem megyek el melletted. Nem rémítenek sebeid, és nem rémülsz meg sebeimtől. A sebek értéket teremtenek. Én vagyok az ajtó. Nyílt seb vagyok, amin beléphetsz a falak mögé, amelyek eddig elzártak tőlem. Már nem rejtőzködöm. Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti értem és az evangéliumért, megtalálja azt.

Az evangélium már nem tudományos értekezés. Már nem dogma. Nem egy tanítás. Nem viselkedéskódex. Ne vallási hagyomány. Ennél több. Lélek. Közelség. Azonosulás a sebekkel. Sebeiddel, és sebeimmel. Megnyílás. Az ingyen kegyelem nem röpcédulákra írt jelszó. Nem kiáltvány. Isten történik. Milyen szép megfogalmazás. Köszi. Tényleg történik. De lehetne ezt még árnyalni. Isten folyamat. Értem folyt a vér. Mennyi szimbólum. Vérfolyam, életfolyam, életáradat. Posztmodernül: flow. Az isteni áramlat. Áramlatélmény. Amikor beléd-feledkezem. Nem lehet szegmentálni önmagam, mert annak mindig ára van. Hasítás. A megnyílok, vérzek minden sebből, de gyógyulok is. És ha kapcsolódom, kapcsolódom mindenkihez.  Feltárom magam és feltárulok. Áthidalom a köztünk lévő távolságot. Lebontotta az elválasztó falat. Jézus az ajtó. Én vagyok az ajtó. Metafora. Érted már, Nyuszi? Kinyitottam az ajtót, amin zörgettél, de hogy kilépsz-e rajta, vagy, hogy belépsz-e rajta, az rajtad múlik. Intimitásélmény. Feltárulok neked. Rejtegethetetlenül. Ne megy a szeparáció. Elszigetelődés vagy intimitás. Példázatokban mondta, hogy aki érti értse. Az önfeltárás a bezárulás azoknak, akik a zárkózottság értelmezésével keresnek jelentést az életüknek. Aki megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. Nem egyoldalúság. Kölcsönösség. Ez a vacsorálás, ez a szeretés vagy kitárás oda-vissza hat. Nyitok és nyitsz. Elvesztem az életem, hogy megtaláld az életed. Elveszted az életed, hogy megtaláld az életem. Benned vagyok. Zörgetek. Nyiss ajtót nekem. Hát, szia. Isten hozott.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.