Apám vallomásai

Apám ellentmondásos személyiség volt. Sokféle utat kipróbált. A keresztény hitre térése előtt más vallási irányzatok híve volt. Hódolt a testi élvezeteknek, hedonista örömöknek. Apám apja nem volt keresztény, de az anyja igen. Apám anyja sok évig imádkozott fia jobb útra téréséért. Arról nem tudni, hogy végül elégedett volt-e az eredménnyel. Az anyák nem mindig úgy gondolják el fiaik jobb útra térést, mint azt a fiaik teszik végül. Azt hiszem, ez a dolgok egészséges folyásához tartozik. Apám elkövette a hibáit. Megtette a vargabetűit. Nem volt már fiatal, amikor a keresztény hit foglalkoztatni kezdte. Sokat látott, sokat tapasztalt az élet sok oldalát ismerő ember volt apám. Mindig irigyeltem őt. Nem volt egy hitben nevelkedett ember. Legalábbis semmiképpen nem hasonlított rám, akiben anyám jó fiaként a lázadás minden formája bűntudatot keltett. Apám kipróbálta az életet. Kipróbálta magát az életben. Mindent kipróbált. Apám nem született szentnek. Talán soha nem is törekedett erre, végül mégis szent lett belőle. Azt hiszem, az igazi szentek mindig bűnösebbek, mint azok, akik szentségre törekszenek, ezért elkerülik a bűnöket. Mert a bűnök elkerülhetetlenek. A bűnök csak letagadhatók. Apám nem tudta letagadni bűneit, mert megélte őket. Kiélte. Szembesítette magát azzal, amit a keresztény hagyomány bűnnek nevez. Ezért apám sokat foglalkozott a bűn, vagy a világban lévő rossz kérdésével. Részben apámtól tanultam, hogy mit is jelent az eredendő, vagy áteredő bűn. És amit apám az eredendő bűnről tanított nekem, minden embernek kötelezően megértésre ajánlanám, aki úgy dönt, gyereket szeretne nevelni. Apám arról beszélt, hogy bűneink oka az őseinkben keresendő. Hogy a bűn apáról fiúra ered át. Így apám kezdte megérttetni velem, nagyon korán, hogy ha a szülők épp olyan bűnös emberek, mint a gyerekeik, akkor hogyan taníthatnának a jóra, hiszen maguk is épp abban a világban élnek, amiben én is. Persze, a gyerekeknek szükségük van tanításra, nevelésre, útmutatásra, irányításra. De szükségszerűen szembesülnünk kell szüleink bűneivel, amikor belépünk a felnőtt korba. Így szembesülünk a sajátjainkkal is. És bűneink összetettségével.

Apám nem volt egy olcsó ember.

Rendszerben gondolkodott.

Viszont nem értettem egyet apámmal abban, hogy a keresztényeket és a nem-keresztényeket szigorúan kettéválasztotta. És így jó és rossz harcaként mutatta be a keresztény hitet. Ez pedig azt jelenti, hogy apám azt feltételezte, hogy aki keresztény, jó, aki nem keresztény, rossz. Vagy lehet, hogy néha tesz jó dolgokat, de az csak véletlen, vagy a kegyelem munkája; és aki keresztény, jó ember, aki néha tesz rossz dolgokat, de az csak a véletlen műve, vagy elbukás. Apám egy olyan helyzetben beszélt minderről, amiben talán ez érthető is. Az egész társadalom veszélyben volt. Idegen kultúra fenyegette a társadalmat, amiben apám szeretett volna mindenkit megnyerni a keresztény hit számára. De apám a keresztények ilyen idealizálása miatt a történelem folyamán sokszor adott legitimációs alapot az egyháznak, mint társadalmi intézménynek ahhoz, hogy önmagát Isten tévedhetetlen üzenetének hordozójaként értelmezze, és Jézus nevében úgy bánjon az emberekkel, ahogyan Jézus soha sem tette volna. Hiszen ha a keresztények jók, akkor a keresztények tettei is jók. Nem lehetnek rosszak. Azt mondanám, hogy apám meglehetősen nagyvonalúan bánt a keresztények jellemével. És nagyvonalúan jogalapot adott sok ember meggyilkolásához is.

Ugyanakkor apám Vallomásaiban egy olyan utat mutatott az Istennel való kapcsolatot tekintve, ami nagy hatással volt az én Istennel való kapcsolatom fejlődésére is. Ez az út pedig a beszélgetés, vagy párbeszéd útja. Dialógus. Azt hiszem, apám volt az első olyan teológus, aki Isten és önmagunk megismerését szorosan összefüggőnek érezte. Megismerni belső világomból mindazt, amit nem ismertem. A két megismerési út szoros összekapcsolódását láttam apámnál. És ezt én magam is bejártam. Hálás vagyok apámnak, hogy megosztotta velem is a vallomásait, nem csak Istennel.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.