Apám olvasatai

Apámat a szöveg érdekelte. A szöveg, és a szöveg értelmezése. Apám tagadta a jelentés egyedül-való voltát. Azaz, hogy egy szövegnek van önmagában vett jelentése. Hogy a szöveg értelmezője kívül maradhat a szöveg értelmén. Apám tanított meg arra, hogy egy szövegnek a jelentése jelentéstulajdonítás. Azaz, hogy számomra mit jelent, jelentőséggel bír. Amit apám tanított, meghatározó volt a Biblia szövegéhez való viszonyomra, de nagyon féltem ezt még magamnak is bevallani. Mert engem arra tanítottak, hogy „az ige beszél”. De én nagyon hamar megértettem, hogy az „az ige” mindig nagyon hasonlított arra, aki beszélt. Az ige testet-öltése ebben az értelemben az igehirdető volt. Hamar rádöbbentem arra, hogy az igehirdetés mindig elválaszthatatlan az igehirdető személyétől, helyzetétől, kulturális beágyazottságától. De engem nem erre tanítottak. Arra tanítottak, hogy „az igének” egyetlen helyes értelmezése van, és ezt a helyes értelmezést csupán jól meg kell tanulnunk ahhoz, hogy „az ige beszéljen”. Ezt a szemléletmódot igeteológiának is nevezhetjük. Sok nagyon fontos hozadéka mellett ez a teológia mégis azt az illúziót ülteti el az emberben, hogy amikor az „igére” alapozunk valamit, és azzal azok, akik hallgatják, egyetértenek, az mindig, minden esetben az egyetlen helyes értelmezés. És minden értelmezés, ami nem egyezik ezzel az egyetlen helyesnek elfogadott értelmezéssel, helytelen.  Apám azt mondta, hogy olvasatok vannak. És én már rég egyetértettem apámmal. Én hallottam „az igét” össze-vissza beszélni. Hallottam az „igét” bort inni és vizet prédikálni. Láttam „az igét” kollaborálni egyik rendszerrel, majd a másik rendszerrel is. Nagyon is láttam a személyt „az ige” mögött. Mert mindig mögötte van a személy. Nem apám az egyetlen, aki az olvasatra hívja fel a figyelmünket. És ha az írás értelmezésének a történetét ismerjük, tudjuk, hogy mielőtt az igeteológia megszületett volna, tengernyi értelmezés született már az Egyházban. Felvilágosodásbeli naivitás azt feltételezni, hogy a történelem egy pontján, néhány teológus vagy gondolkodó rájött az Írás egyetlen és tévedhetetlen értelmére. Ez az értelmezés épp annyira helytálló, mint más értelmezések, és épp annyira nem is. Töredékes az ismeretünk. Azt hiszem, hogy amikor azt feltételezzük, hogy értelmezéseink nem töredékesek, elfelejtjük saját ember-voltunkat, történelembe ágyazottságunkat, hogy én is jövök valahonnan, és tartok valahová, nagyon is behatárolnak azok a kulturális hatások, amelyekben élek és felnőttem, a történelmi helyzetem, a műveltségem, de még a nemem is.

Apám nem vitázott az igeteológiával. Őt nem is érdekelte a teológia. Abban az értelemben biztosan nem, ahogyan engem. Ez inkább bennem eredményezett konfliktust. Mert igazat adtam apámnak. Mert megértettem, hogy apámnak igaza van. És megértettem, hogy ezer évek óta értelmezték a hit keretében az emberek mindazt, ami a Szent Iratokban található, és nem feltételezhetem azt, hogy néhány értelmezést önkényesen kiválasztva tudhatom, hogy mi az Írás egyetlen és vitathatatlan értelmezése. Ez megértési folyamat. Maga az Egyház egésze is időről időre nagy vitát folytatott arról, hogy mit hogyan kell értenünk. A megértésben ezredévek vannak. Nem velünk kezdődött a megértés. A Biblia szövegein belül is zajlott, ami több ezer évet ölel fel, és az egyház történetében is zajlott, és ma is zajlik.

Ez azt is jelenti, hogy mindig van mit megértenünk. Megérteni a szöveg jelentését. Egyre mélyebben vagy összetettebben. Apám segített rádöbbennem saját megértésem folyamatának a felismerésére is. Hogy én is értelmezem valahogyan mindazt, amit előttem már sokan mások. És értelmezéseim legalább annyira kötődnek saját jól körbehatárolható életemhez, mint azok értelmezéseihez, akik több száz, vagy ezer évek óta előttem éltek. És apám segített eljutni az Írás tőlem nem elvonatkoztatott üzenetéig. A személyes megértésig.

El is felejtettem, milyen sokat tanultam apámtól.

Köszi, apu.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.