Apám elveszett hite

Apám egy fiktív személy volt. Egy regényhős. Még csak nem is egy főszereplő, csupán a regénynek egy részében játszott főszerepet. Apám egy presbiteriánus lelkész volt. Apámnak volt egy naiv hite Istenről, ami nem bírta ki a kétely szakaszát, és apám hite elveszett a kételyben. A tudomány fejlődése vezette el apámat oda, hogy Isten nem létezik. Bebizonyították neki. És apám elhitte. Ezután tudományos enciklopédiák árusításával kereste tovább a kenyerét. Megrendítő volt látni apámat, ahogyan szembefordult mindazzal, ami korábban számára fontos volt. De nagyon sokat tanultam apám esetéből. Mert apám számára a vallás is egy enciklopédia volt. Épp annyira tudományosan közelített a valláshoz, mint a tudományhoz. Naiv hittel. A naiv hit azt jelenti, hogy azt feltételezem, hogy az igazság vagy-vagy kérdése. És nagyon gyakori az apámhoz hasonló embereknél, hogy fanatikus keresztényből fanatikus ateistává válnak. Vagy agnosztikussá. Mert az igazság vagy-vagy kérdése. És a hit valami igaznak elfogadása. És amit igaznak elfogadok, az vitathatatlanul igaz. Megkérdőjelezhetetlen. Vagy igaz, vagy nem igaz. Ha nem igaz, egy másik igazságot keresek, amiben feltétel nélkül hihetek. Apámhoz hasonló emberekkel találkoztam sokszor életem folyamán. Olyan emberekkel, akiknek a hite csupán a darwinizmus kritikájára épült. Hogy nem a majmokból lettünk. Apámnak gyermekkori hite volt. És apám, amikor elveszett a hite, a tudományban is gyermeki módon hitt. Feltétel nélkül. Értsétek jól, a hit mindig magába foglal valami gyermeki bizalmat azzal szemben, amiben hisz. De apám ezt nem tudta. Apám azt hitte, a hit tudományosan alátámasztott, megkérdőjelezhetetlen igazság kérdése. Ez lényegében a fanatizmus.

Amikor még nem haladtam át a kétely szakaszán, az igazságot azonosítom saját igazságommal, tehát önmagammal, így én magam voltam az igazság mércéje. Sok ilyen embert ismerek. Az apámhoz hasonló emberek képtelenek elfogadni, hogy egyszerre több embernek lehet igaza, és képtelenek saját igazságukat, azt, amiben hisznek, kritika alá vonni, vagy vitathatóvá tenni. Ez a valódi bizonyosság hiányát jelzi. Apám a szemem láttára veszítette el a hitét, és ekkoriban az én hitem is elveszett. Számomra ebben a helyzetben egyetlen mondat jelentett kapaszkodót, hogy azt mondja Isten: én vagyok. Én nem tudtam ebben akkor hinni. Nem tudtam hinni Istenben. De sokat jelentett számomra, hogy ezt mondta nekem. A kétely szakaszában Isten egy korábban ismeretlen arcát ismertem meg. Egy olyan Istenét, aki képes szeretni annak ellenére is, hogy én nem csak a szeretetében kételkedtem, hanem egyáltalán a létezésében is. Isten hite bennem nem ingott meg. Életem egyik legnehezebb életszakasza volt. Féltem, hogy velem is az történik, ami apámmal. Azt hiszem, akkoriban agnosztikus lettem volna, vagy simán humanista. Nem sokon múlott, hogy otthagyjam az egyetemet, és valami mást kezdjek az életemmel. Ma már nagyon hálás vagyok azért a szakaszért. A hitem azóta is sokszor megingott, de soha nem olyan mélyen, mint akkor. Mert akkor elveszett. Én is elvesztem. De ez a szakasz nekem nyitottságot hozott. Egyre nagyobb nyitottságot. És egyszerre bátor kritikát is a saját hitemet illetően, de akár a tudományban vetett naiv hit kérdésében is. Mert fanatikusan és naivan nem csak Istenben lehet hinni, hanem bármiben. Minden hit fanatikus, ami az abszolút igazság birtokosaként mutatkozik meg. Ami kizár minden más hitet. Ebben a szakaszban értettem meg, hogy a hitnek van egy objektív része, de van egy szubjektív is. Miközben Isten számomra nem létezett, mert én nem tudta hinni benne, Isten mégis ezt mondta, hogy én vagyok. Ezt el tudtam fogadni igaznak. Hogy Isten attól függetlenül, hogy hiszek-e benne, vagy sem, létezhet.

Átléptem ezen a szakaszon, de olyan volt végigmenni rajta, mint Dánielnek és barátainak a tüzes kemencében. Viszont Isten ott is velük volt. Velem is.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.