A férfi

„Az Úr irányítja a férfi lépteit, az ember hogyan érthetné meg útját?” Példabeszédek 20,24 Talán furcsán hangzik, de sokkal egyszerűbb számomra férfiként a nőről írni, mint a férfiról. Magamról beszélni, a férfiról. Egyszerűbb a nőről, hibáiról és misztikumáról is írni, mint a férfiról hibáival és a férfiban elrejtett üzenettel. Mennyivel jobban megy nekünk, nőként a nők hibáiról beszélni, de a nőben lévő ajándékokról nem. Vagy egyszerűen a férfi hibáiról beszélni, és közben azt érezni, hogy én sem vagyok jobb. Mennyivel könnyebb a nőkről beszélni, lelkesedni értük, rajongani, vágyakozni, máskor szidni, lemondani, elutasítónak lenni, eltaszítani. És mennyire nehéz egyensúlyt teremteni. Önmagamról beszélni. Nekem könnyebb a nőről írni, és látni őt annak, ami, mint magamról mint férfiról beszélni. Talán hibáimról azért, mert más férfiakat sérthet, hisz ezzel róluk is beszélek. A férfi titkáról vagy küldetéséről meg azért, mert mégiscsak furcsa, hogy erről épp egy férfi írjon. Nem erre tanítottak bennünket. Önmegvetésre, vagy a másik félre való mutogatásra, de semmiképpen nem egy egészséges, kiegyensúlyozott önképre vagy önértelmezésre.

De talán maga ez a problémásság is egy férfivonás. És a férfiak egymástól való félelme, vagy egymással való vetekedése. A félelem, mint a férfivé válás meghatározó érzése. Ezekkel a félelmekkel megküzdenie, harcolni. Mintha a Bibliában a férfin lenne az élet súlya. Még a házasságnak is. Hol van ebben a nőnek a szerepe. Nehéz kérdések. Talán leginkább a férfi küldetésének a támogatásában. Hogy kibontakozhasson. De ehhez kell egy a férfi útján elindult férfi. És ez ezzel a mondattal kezdődik: elhagyja a férfi apját és anyját, és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté. A fiú és a férfi közötti lényeges különbség, hogy elhagyta-e apját és anyját. Lehet időbeli eltolódás, sőt, talán lennie is kell. Megjárni, egyfajta férfiúi spirituális beavatottság útján a férfivá válást egyedül. A férfi útja egyedül kezdődik. A senki sincs velem, sőt, gyakran a mindenki ellenem van érzésével. A férfi küzdelem. Harc. Leginkább önmagával. Ha megtaláltam az önmagammal való megharcolás, a belső harcolás útját, már nem kívül harcolok, már megértettem, hogy minden külső harc belül dől el. És az éretlen férfi, a fiú mindig kívül harcol, és mindig vesztesnek érzi magát, soha nem érzi magát biztonságban, mindig bizonyítania kell az erejét. És ezt a végletességig űzi. Apjával, anyjával, feleségével, feletteseivel, a társadalommal, intézményekkel, normákkal, szabályokkal és gyakran még a saját gyerekeivel is, különösen a fiával. Az éretlen férfi mindig harcol, de sohasem győz, mert ő még kisfiú, aki bizonytalan és nem érzi magát biztonságban.

A férfi szüleiről való leválásában születik. Elhagyni apját és anyját. Nem harcolni apámmal, és nem menekülni anyám szoknyájához. Öngondoskodás. Csak az a fiú válik férfivá, aki egyszer elindul, felkerekedik, útnak indul, megharcolja a maga harcait, aki sebeket kap, veréseket az élettől, aki megfelelő mennyiségű kudarcot szenvedett el, és megtanulta ezeket a kudarcokat elfogadni, sőt, tanulni belőlük. A férfi a bukásokban edződik férfivá. Az a fiú, akit mindig megmentenek, soha nem nő férfivá. Mindig fiú marad. Apu kisfia, akire apu büszke, vagy apu kisfia, aki szerint soha nem lesz belőle férfi. Vagy anyu kisfia, aki kimossa ruháit, elé teszi az ételt, megsimogatja a fejét, és siratja, hogy szenvednie kell, és bántják a fiát. Vagy a kisajátító anya, aki birtokolja a fiát, aki bekebelezi, aki erre építette a nevelését: hogy az a fiú örökre az övé maradjon; aki magához láncolta, hogy soha ne veszítse el. Akit így örök szerzetességre predestinált. Aki így kiheréltté vált. Aki soha nem lesz nemzőképes. És értsétek, hogy ez szimbolikus. Ezer és ezer olyan férfi van, akinek lett felesége, lettek gyerekei, de soha nem lett belőle férfi. Ez a függő kisfiú története. Az alkoholista férfié. Ehhez mindig kell egy kislány, aki örökre anyja lánya maradt, anyja függésében maradt, és apja szeretetéért küzdött egész életében a férjével való kapcsolatában is. A megmentős játszma erről szól. Ott van mindig valaki, aki megment. De a férfi a magányban fejlődik, válik férfivá. Az egyedül végigjárt útban. Ha kell, eltaszítva minden segítő kezet. Vagy meghalni, vagy felnőni. Ez a férfi útja. Vagy a halál, vagy a győzelem. A férfi a csatában az első sorban harcol. A kisfiú a hátsóban, vagy szót fogadva édesanyjának, otthon marad, nehogy baja essen. Nem nőhetek férfivá, ha nem vállalom a kockázatokat. Nem válhatok férfivá, ha félek a szenvedéstől és nem cselekszem a félelmeim ellenében.

A férfi útja embert-próbáló út. A mindent-eltaszítás útja, hogy megtaláljam saját alkotóképességem . A teremtő erőt. Mert ez a férfi szimbóluma. A megtermékenyítő erő. Behatolás a dolgokba. És ahová behatoltam, azt megváltoztatom önmagammal. Erről szól a férfi útja a nővel is. Beleadom magam, és ahogyan beleadtam, örökre megváltoztattam a nőt, aki befogadott. Ehhez kell egy ilyen nő. Hogy a szimbolika, ami a szeretkezésben kirajzolódik előttünk, spirituális értelemben is megvalósuljon. A nőnek szüksége van a férfi egyedül végigjárt útjára. De az a férfi, aki végigjárta saját mélységei útját, a legfélelmetesebb magány útját, a belső harc útját, az a férfi csak egy befogadó nőhöz képes kapcsolódni. Egy nőhöz, aki befogadja, akiben otthonra talál. Egy kislány erre képtelen, mint ahogyan egy kisfiú is képtelen feltétel nélkül beleadni magát egy nőbe. Az önelveszítéstől való félelem miatt. Innen jön az intimitás-kerülés. A bizonytalanságból, a bekebelezéstől való félelemből, hogy megszűnök férfi lenni, ha belemerülök a nőbe. Ha félek a nőtől, magamtól félek. Magamat féltem.

A férfi alkot. De a teremtést a káosz előzi meg. A férfi a káoszban születik. Saját belső, spirituális káoszában. Ezt a káoszt maga a férfivá-váló fiú teremti meg. Idegenbe menni. Látást nyerni. Kapcsolatokat kötni. Háborúkat nyerni és elveszíteni. Megtanulni forgatni a szavak kardját. Az izmoknál is fontosabb a lelki erő. Megtalálni a gyengeségem. Akkor találtad meg a férfiasságod, amikor megtaláltad magadban a gyengeségedet. A férfi, aki nem mer gyenge lenni, kisfiú még. A gyengeségem adja meg a biztos talajt a lelkemben a magabiztossághoz és a belső lelkierőhöz. A gyengeségem megtalálása a belső nő megtalálása magamban. Míg nem találtam meg gyengeségem, képtelen vagyok kapcsolódni a nőhöz. És míg nem találtam meg gyengeségem, erőmet sem találtam meg. Bizonytalanság. És ez a bizonytalanság a fiúé, nem a férfié. A fiú mindig bennem marad, de felnevelkedik bennem a férfi és az apa is. A fiú csapong, kitalál, lázad, ellentmond, a férfi higgadt, átgondol, stratégiát alkot, megvalósít. Az apa szeret, elfogad, simogat, támogat, biztat, megerősít, nyugalmat áraszt, megnyugtat. Így érik bennünk a férfi árnyalataiban.

A férfi még átlátszóság is: hitelesség. Bátorság a rejtegetés nélküli önmegmutatásra. Nem mindenkinek, de például a nőnek. Ehhez kell egy ilyen nő, kétségtelen. Delila elárulja Sámsont. Vannak nők, akik visszaélnek a férfi önmegmutatásával. Ez a pakliban van.

A férfi uralkodó. De egészen máshogyan, ahogyan a kisfiú-identitású, névleges férfi gondolja, vagy ami ellen a kislány-identitású éretlen nő küzd. Az uralom: vezetés. Épp az előremenés a veszélyben. Felelősségvállalás. Másokért is. Ez fontos. Az éretlen férfi önző, ahogyan az éretlen nő is. Csak a saját érdekeit nézi, vagy még azt sem, csupán a pillanatnyi élvezet érdekli. A férfi: felelősségvállalás. Ebben áll az uralma. Vezető, aki vállalja a felelősséget a terveiért, a döntéseiért. És terveket sző, stratégiát alkot, kitalál és meg is valósít. Ebben mindig szempont a közösség, a társadalom, az emberek érdeke és szempontja. És a család. Felelőtlen apák felelőtlen fiai lettünk. Meg kell tanulnunk felelősséget vállalni. Nem ránk-erőszakolva. Nem úgy, hogy nem akartam elvenni feleségül, de ha már teherbe esett, elveszem, mert vállalom a felelősséget. A felelősségvállalás nem a felelősség ránk-erőszakolásából fakad, hanem belső, személyes döntésből. Vállalom, mert vállalni akarom. Mert ez kihívás, és a férfiaknak kihívásokra van szükségük. Kihívások nélkül sosem lesz belőlünk férfi. És persze, az apaság. Az apa, aki képes felnevelni a fiát, hogy idővel a fia erősebb legyen nála is. Hány ilyen apát láttunk mi magunk előtt? Aki nem az ereje fitogtatásával akarta bebizonyítani, hogy erősebb nálunk? Aki képes volt saját erőfölényét nem kihasználni? És hány apa élt vissza fizikai erejével, és nevelési elvnek hazudva vezette le gyerekein vagy feleségén a feldolgozni nem képes frusztrációját a munkahelyén, vagy az életben. Ez valójában a bizonytalanság és a valódi erő hiányának a jele. Mert a valódi erő gyengéd. Ezért képes kapcsolódni a női gyengédséghez. De nem csak képes, igénye is van rá. A nő a férfi legigazibb, legmélyebb lényét képes megjeleníteni ezzel a gyengédséggel. De ehhez ismét csak kell egy ilyen nő. Aki gyengéd. Aki nem fél a férfi gyengeségét megtapasztalni, és bízik benne. Hát ez a férfi útja nem csak a leánnyal. Önmagával is.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.