Szerepcsere

Avagy, hogyan lett a vámszedők és bűnösök barátjának követőiből übermensch?

Sok embernek, aki nem “hitben nevelkedett” (bocsánat, hogy ezt a nevetséges formulát használom, de annyira “kifejező”) annak az első asszociáció, ami beugrik az egyház kapcsán: ítélkezés. Számos ilyen emberrel való beszélgetésem kapcsán a következőkre jutottam: mit jelent az, hogy az egyház ítélkező? A következőket:

1. intoleráns minden más szemléletmóddal szemben;
2. Nem veszi a fáradságot sem, hogy megértse a másik fél álláspontját;
3. úgy igyekszik kioktatni az életről, hogy a saját cipőfűzőjét sem tudja megkötni;
4. magas erkölcsi mércét tart az emberek elé, amiket nem lehet betartani, miközben sorra derülnek ki a botrányok az egyházi szolgák között;

5. Egyébként is csak a képmutatók járnak templomba/gyülekezetbe.
Ha jól megfigyelitek ezeket a kifogásokat, akkor jól látható, hogy az átlag (!) magyar embernek nem Istennel van baja, hanem az egyházzal. Az egyházzal, éspedig azért, amilyen az egyház. Az egyházzal nem általánosságban, hanem személyre bontva. Honnan lesz nekem képem arról, hogy milyen az egyház? Onnan, hogy megismerkedem valakivel, aki “egyházas” ember. Legyen az hites, golgotás, katolikus, református, pünkösdista, szabad keresztyén metodista, stb. Az emberről alkotunk képet, és az emberről alkotott képünkhöz társítjuk az adott csoportot, amihez ez az ember tartozik.
A fentiek szerint MA az átlag keresztyén elérhetetlen magasságokban leendő valóság, lehetőség szerint értelmiségi, de ha nem, akkor is tegyen úgy, mintha; ne közösködjön bűnösökkel, mert megmondták az apostoli levelek, aki a világgal közösködik, ellensége az Istennek. Különüljön el mindenkitől, aki nem gondolkodik ugyanúgy, mint a közösség ahová tartozik. Kvázi, a tökéletesség magasságában létező valaki az, aki ‘egyházi’ (szándékosan nem a keresztyén/keresztény szót használom, később kiderül miért).
Az egyházhoz nem tartozó embereket, vagy akik nem gyakorolják a vallásukat (direkt: vallás!) azokat a következő megnevezésekkel szokás illetni: hitetlen, pogány, ateista, bűnös, erkölcstelen, elveszett, a gonosz szolgája, nem hívő, világi, általánosságban: a világ. Ezek a megnevezések enyhén szólva sértőek. Gondold el, ha téged hívnának így. Nincsen személy, hanem kategóriák vannak! Dobozok, és a két fő doboz: jók és rosszak. (Persze, tudom, illik mondani, hogy én, aki rossznak, bűnösnek nevezek valakit, én is bűnös vagyok, de ez legtöbbször csak üres frázis, mint „a bűnösök között első vagyok én” keresztyén egoista jelmondat – ami azért Pálnál nem egészen így hangzott!). Az ítélet, elítélés, címkézés, kategorizálás abból a meggyőződésből fakad, hogy én, aki véleményt alkotok, birtokában vagyok valaminek, amit megérdemlek (!), és jogomban áll ítélkezni mindazok fölött, akik nincsenek birtokában annak, aminek én igen. (az más kérdés, hogy ennek van az a foka, amikor már senki nem elég jó, és a delikvens azon szomorkodik, hogy már mindenki bűnös és tévtanító (!) lett, és ilyenkor szokott az ilyeneknél bejönni az „ez már az utolsó idők” toposz, hiszen „nincsen igaz egy sem”, illetve csak egy: én).
Nos, az imént felsorolt jellemzők az evangéliumokban Jézus ellenségeire igazak! Az írástudók és a farizeusok kapcsán az átlag ’egyházinak’ a képmutató szó jut az eszébe. Használatos is ez a megnevezés a „jók” egymás közötti harcában, amikor egymást „farizeusnak” nevezik. Ám, a farizeusok nem a két szép szemükért érdemelték ki a „képmutató” jelzőt Jézustól! A nevezett két csoport Jézus korában Izrael (kvázi az egyház) vallási elitjét alkotta. Nagyon fontos kiemelni, hogy nem papokat (!) hanem olyan „hívő” ’egyháziakat’ akik nagyon jól ismerték a Bibliát. Ismerték a törvényeket, magyarázták, megtartották. Ha megfigyeltük valaha, a vita mindig a törvény értelmezése körül forog Jézus és a farizeus/írástudó csoport között (törvény-eskedés). Jézus a farizeusok szerint a vámszedők és a bűnösök barátja, iszákos és részeges ember (Luk 7,34).

A következő szituációkban látjuk Jézust:

1.      Amikor anyja és testvérei látogatásukkal megpróbálnak maguknak dicsőséget szerezni, hogy nyilvánvaló legyen, hogy ez a sikeres fiatalember a mi rokonunk, Jézus elutasítja ezt a helyzetet. (Tehát a családon belüli kivételezés keményen kivédve).
2.      Kánában egy menyegzőn vesz részt. Nos, az egyik legnagyobb tévedés az, amikor arra gondolunk, hogy a menyegző az volt akkor, amit most a különféle kegyességi irányzatot követő keresztyének annak neveznek. Nem, a menyegző az ókori Izraelben egy egy hétig tartó fergeteges ünneplés, ahol bizony tekintélyes mennyiségű bor fogyott el.  Nem véletlenül történet, ami történt a történetben is. Jézus bort ’csinált’ a vízből, ez egy olyan botrányos cselekedet, ami nem fér bele a „jézusképbe” ezért misztifikáljuk, pedig itt szó szerint arról van szó, hogy megszánta a házigazdát. Jézus részt vett ezen a mulatságon és minden bizonnyal maga is fogyasztott bort. Az is teljesen nyilvánvaló, hogy az úgynevezett „utolsó vacsoránál” nem annyi bort ittak meg Jézus és tanítványai, amennyit ma az úrvacsorában/eukarisztiában elfogyasztunk.
3.      Jézus tanítványai többségében a mai értelemben vett „parasztok” voltak. Továbbá vámszedők és radikális nacionalisták (Zélóták).
4.      Jézus a nőkkel megszégyenítően nyitottan beszélgetett, és egy alkalommal (amit még a biblia is feljegyez) hagyta, hogy egy parázna nő (kurva!, prosti!) drága olajjal kenje meg a lábát és majd a hajával törölje le. Távol álljon főleg minden blaszfémia, de nehezen tudom ezt elképzelni erotikus töltet nélkül, lévén, hogy én is férfi vagyok és hitvallásunk szerint Jézus is az volt. A Szamáriai asszonnyal való beszélgetése pedig egyenesen vérlázító, hiszen a leglenézettebb néphez tartozott, a kor leglenézettebb csoportjához (a nőkhöz), akik kb. a szexuális tárgy kategóriában szerepeltek.
5.      Jézus Zákeust, a fővámszedőt követői közé hívja, és kijelenti, hogy üdvössége lett neki és a házában lakóknak. A vámszedőt nehéz mai nyelvre lefordítani, körül írni, de talán egy magyar embernek érzékletes példa lehet, hogy a vámszedő az, aki ’56-ban a magyarokat lőtte, majd később gazdag lett, mert jókor volt jó helyen. A vámszedő továbbá az, aki eladja saját hazájának minden kincsét, és saját honfitársait fosztja ki. Ebben Zákeus nagyon király volt. Jézus bemegy hozzá, még mielőtt bármi történne. Tehát nem a „megtért” Zakeushoz megy be!

Sorolhatnánk még, de száz példának is egy a vége. A keresztyén szó annyit tesz: krisztusi. Amennyiben a fenti szellemiség igaz ránk, annyiban vagyunk keresztyének. Hiba, amikor ószöv
etségi, apostoli levelekbeli és Jelenések Könyvebeli igék alapján értelmezzük Jézus szavait. Jézus a megtestesült ige. Minden más része a Bibliának az ő életének és szavainak az összefüggésében értendő. A fenn felsorolt esetek nekem Isten Jézusban lévő szeretetéről beszélnek, ellenben a farizeusok törvény-eskedésével! Folyt. Köv. (Szeretet és ítélet Jézus szótárában – coming soon)