Lehet, hogy most kezdődik minden

17201200_767179496791395_7689968066762763058_n

Valahol újra kell kezdeni. A krízis átmeneti állapot. Minden normális, ami egy krízisben történik, mert a krízisnek más a normalitása. Ha ezt nem értem meg, belehalok. De vissza a nem-krízis életbe. Ez is egy feladat. Az önújraszocializálás. Tudjátok, olyan, mintha kómában lettem volna, majd újra kellett volna tanulnom járni, és bár úgy volt, meghalok, életben maradtam. Megértettem, hogy az életem nem lehet olyan, mint a krízis előtt volt, hiszen ezért jött a krízis. Valójában vágytam rá, hogy már változzon valami, de nem tudtam, hogy mit tehetnék érte. Aztán csak engedtem, és jött. Vitt. Mély dolgokat tanultam nem-racionálisan. Valami olyasmit, amit Ellis Potter Kútnak (Well) nevez, én inkább mélységnek, vagy forrásnak nevezném. Hogy az életnek van egy felszíni része, de van egy mélysége is, és a felszínnek a mélységben vannak az alapjai. Így van mindennel, amik vagyunk. A mélység megjárása egy másfajta ismeretet adott. Valamit, ami megtaníthatatlan. Ha egyszer majd lesz gyermekem, neki sem tudnám megtanítani, de szeretnék úgy mellette lenni, ahogyan magam mellett lenni tudtam, és ahogyan sokan-sokan-sokan mások. Elfogadva, úgy is, ha nem értettek, vagy aggódtak, engedve megtenni, amit akarok. Csodás, félelmetes és egyben ismeretlen is volt. Volt egy pont, amikor rájöttem, hogy nem élhetem itt “lenn” az életem, de mindig ráláthatok már, nem kell választanom a mélység és a felszín között. Mindkettő van, és mindkettő fontos.

Újra a felszínen vagyok. Ezt a dalt énekeltem, amikor elkezdtem elmerülni a bennem lévő ismeretlen világban, és úgy éreztem, olyan, mintha meghalnék, és velem mindenki és minden, ami fontos volt: lehet, hogy most kezdődik minden, lehet, hogy most kezdődik el. Lassan ébred már a hajnal, a napsugárral érkezel. Ez a dal nagyon fontos volt nekem végig.

Tegnap fogalmaztam meg először, hogy nem tudom, mit írjak. És már tényleg hónapok óta ezen gondolkodom, nekifutottam, próbálgattam, nagyon precízen, előre tervezetten, koncepció, tudjátok. Amolyan felszíni dolgok. És ma rájöttem, azon gondolkodva, hogy régen hogyan írtam, hogy valójában sosem gondoltam el előre, hogy mit fogok írni. Csak írtam. És a legjobb írásaim épp azok voltak, amelyek épp jöttek. Épp arról, ami foglalkoztatott. Szamárvezető nélkül. Mintha elveszett volna ez a képességem. Hát úgy döntöttem, hogy most leírom a nem tudom, mit írjakot. Talán kezdésnek jó. Lehet, hogy most kezdőik minden, lehet, hogy most kezdődik el.

Valahol újrakezdjük. Ahogyan tudjuk. Akivel tudjuk. Ezzel a mondattal kezdődött az évem, és azt hiszem, ezt magammal hordozom ebben az évben végig: ami megy, engedd el, ami jön, fogadd el.

Írni fogok. Ami jön. Ahogyan jön. Amennyi jön.

Írni fogok. Élni fogok.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.