Istenismeret

Kicsoda az Isten? Gyerekkoromtól kapcsolatom volt vele, és mégsem vettem észre, hogy az Isten, akinek az akaratát teljesíteni igyekszem, nem az az Isten, akiről a Biblia beszél. Ez az isten egy családi bálvány volt. Egy bántalmazó isten. Fel sem tűnt, míg át nem éltem egy spirituális ébredést, amiben megismerkedtem az Istennel, aki feltétel nélkül szeret, és a megreped nádszálat nem töri el és a füstölgő mécsbelet nem oltja ki, hogy a családom istene egy bántalmazó isten volt. Egy isten, aki „megbüntet”, aki „megver”, és aki „megtör”, aki betegséggel, katasztrófákkal, halállal és szenvedéssel súlyt, ha nem teljesítjük az „akaratát”. Ez a bántalmazó családi isten adta a legitimációt a családunkban generációk óta tartó bántalmazó ciklus fennmaradásához. A történet másként nézett ki, mint ahogyan az a családban kommunikálva volt, ahogyan az a családi hiedelem részét képezte. Nem az Isten volt bántalmazó, hanem a család tagjai, és a család tagjai projektálták saját bántalmazó magatartásukat és hiedelmeiket egy olyan istenre, aki megerősítette őket ebben a viselkedésmintában. Abban a családban, ahol a fizikai, érzelmi vagy szexuális bántalmazás jelen van, ott a spirituális bántalmazás is megjelenik, mert a spirituális bántalmazás adja a családon belüli bántalmazó viselkedésforma legitimációját. Honnan tudhatom, hogy az Isten, akiben hiszek, az igazi Isten-e vagy egy bántalmazó, büntető Isten? Ma már világosan látom a különbséget. A bántalmazó isten egy olyan isten, amely agresszív és leigáz, azt parancsolja, hogy tagadd meg az érzéseidet, hogy fordulj ki önmagadból, ne érezz, ne gondolkodj, ne beszélj, és lehetőleg ne is létezz. Ez az isten egy leigázó isten, egy isten, akiben a hitem lehetővé teszi, hogy az emberek is ezt tegyék velem, vagy én ezt tegyem az emberekkel. Ez az isten elnyom, megaláz, megszégyenít, ez az isten bűntudatot kelt, vádol, kárhoztat, hibáztat és ez az isten az, akinek lehetetlen megfelelni. Ez az isten az engedelmességet követeli, de lehetetlen eleget tenni az elvárásainak, mert ez az isten szeszélyes, kiszámíthatatlan, dühkitörései vannak, ítélkező, lenéző, felsőbbrendű, gyűlölködő és eltaszítja magától saját gyermekeit. Ez az isten tökéletes megszemélyesítője a bántalmazó családokban lévő szülőknek. Így történik az, hogy ezek a családok generációkon át lehetnek „hívők”, miközben folytatják bántalmazó viselkedésüket és ezt a viselkedést és hiedelemrendszert áthagyományozzák a gyerekeiknek. Ezt a hitet adják tovább, és ehhez a hithez tartozó viselkedésformát. A bántalmazó isten eszköz ahhoz, hogy a család tagjai következmények nélkül folytathassák bántalmazó viselkedésüket.

Freud szerint az isten egy apakép projekciója, és ennek a projekciónak az a szerepe az emberi társadalomban, hogy fenntartsa a rendet. Sokáig vitatkoztam Freudnak ezzel a megközelítésével, de ma már beláttam, hogy Freud a hamis vallás egy nagyon fontos aspektusára jött rá. Mert a hamis vallás egy bántalmazó isten projekciójával fenntartja a generációk óta fennálló bántalmazó családi viselkedésformákat. Ezt nevezi a keresztény teológia áteredő vagy eredendő bűnnek. A modern pszichológia pedig áthagyományozott mintáknak, vagy a családi rosszul-működés (diszfunkció) átörökítésének. A bántalmazó isten fenntartja a családon belüli bántalmazó magatartást. Függetlenül attól, hogy egy intézményes vallási keretek között gyakorolt hitbe van ágyazva, vagy csupán egy „egyéni vallásosság” keretébe. A bántalmazó magatartás mögött mindig meghózódik valami felsőbb hatalom, ami lehetővé teszi ezt a romboló viselkedésformát. A bántalmazó családokban a gyerekekbe mély rettegést ültetnek el az „istentől” és a szülőktől. Mert ez a kettő valójában ugyanaz. Amikor megismerkedtem az Istennel, aki feltétel nélkül szeret és elfogad, aki előtt lehetnek hibáim, lehetek gyenge, sebezhető és törékeny, és nem él vissza ezzel a helyzettel, a hatalmát nem ellenem használja, hanem a védelmemben – fokozatosan elkezdtem felfedezni, hogy mit tett velem az anyám és az apám. Elkezdtem látni őket annak, akik valójában voltak. Olyannak, amilyennek gyerekként nem mertem, mert nem volt egy biztos menedékem, akihez odafuthatok és megvédelmez. Az igazi Isten megismerése nyitotta meg előttem az utat arra, hogy elkezdjem feldolgozni a saját gyerekkori traumáimat, a bántalmazásokat és bátorságot adott ahhoz, hogy a szüleimet annak lássam, ahogyan ténylegesen viselkedtek. Ebben a különválási folyamatban, amiben a szüleim és az Isten elváltak egymástól, elkezdtem megismerni Isten annak, aki ő valójában, és a szüleimet azoknak, akik ők valójában. És közöttük iszonyatosan nagy szakadék volt. És én az Isten oldalán állva fokozatosan távolodtam el a szüleimtől, akik bántottak. Isten oldalán álltam, aki megvédett. Szakadék keletkezett közöttünk. Ez a két folyamat ellenirányba hatott: mind jobban megismertem Istent, aki szeretet, annál világosabban láttam, hogy amit a szüleimtől kaptam nem szeretet volt. A „bántalmazó szeretet”, pontosan ugyanaz, mint amikor abban az istenben hiszünk, aki „megver”, majd azt mondja, hogy „szeret”. De az Isten nem ver meg. Az Isten nem szégyenít meg, nem aláz meg, nem nevet ki, nem gúnyol ki, nem vet meg, nem követeli meg, hogy bántalmazó magatartása ellenére szeressem, és úgy tegyek, mintha nem bántalmazna, és mintha nem fájna, hogy bánt. Az Isten szeretet. Ebben a mondatban találtam meg a keresztény hit lényegét. Az Isten szeretet, akinek a szeretete megelőző szeretet, ami azt jelenti, hogy a szeretete nem egy viselkedésformára adott reakció (szeretlek, ha azt teszed, amit parancsolok), hanem egy olyan szeretet, ami a viselkedésemtől függetlenül, mielőtt elfogadtam volna, már megvolt az irányomba, és én reagáltam erre a szeretetre. Ez a szeretet szabadságot hozott nekem, és egy olyan folyamatot indított el, amiben belső és külső kényszer nélkül elkezdtem változni. Nem erőfeszítés volt, hanem kibontakozás. Olyan, mint amikor egy fa tavasszal virágba borul. Ezek a virágok lassan elhervadnak, és elkezdenek gyümölcsök kifejlődni: a lélek gyümölcsei. A szeretetben az ember kibontakozik. A bántalmazó családban a gyermeket „nevelik”, ami valójában akadályozása annak, hogy kibontakozzon, pontosabban egyenesen büntetik a kibontakozását. A gyerek így válik kényszeressé, kialakít egy hamis ént, egy ál-ént, és miközben megpróbál megfelelni a szülői elvárásoknak, fokozatosan elveszíti önmagával a kapcsolatot. Így éli túl az életét. Az újjászületés egy újra-kapcsolódás a gyerekkorunkban elvesztett önmagunkhoz, a belső gyermekhez. Így értettem meg azt, hogy miért mondja Jézus, hogy legyetek olyanok, mint a kisgyermekek. A hívő Isten gyermeke lesz. A bántalmazó isten szolgálata képmutatás. Így értettem meg azt, hogy mit is jelent a képmutatás, mert amikor megismerkedtem az igazi Istennel, rálátást nyertem az életemre, és egy farizeust találtam ott. Egy farizeus voltam. Mindezt megtartottam ifjú koromtól kezdve, mondja a gazdag ifjú utalva Isten parancsolataira. A farizeus egy megfelelésből felépült hamis kép, ami iszonyatos szorongással és önutálattal, önvádlással jár. A hamis kép az, ami megakadályoz valódi önmagunk megtalálásában. Mert valódi önmagunk megtalálásához a valódi Isten megismerése vezet. Amikor újjászülettem, elkezdtem lassan levetkőzni ezt a hamis képet, amit kisgyerekkorom óta magam előtt tartottam, és elkezdtem önmagamra találni. Az igazi önmagam képes lett kapcsolatban lenni az igazi Istennel. De az igazi Isten az igazságot szereti. Ezért bátorságot adott arra, hogy meghúzzam a határaimat, erre bíztatott. Hogy nem kell többé hagynom, hogy bántalmazzanak, mert ez nem az ő akarata. Választhatom a szeretetet, amit belőle merítek, és képes vagyok ezt adni másoknak. És választhatok olyan kapcsolatokat, amelyekben szeretetet kapok bántalmazás helyett. Ez azt is jelenti, hogy Isten felhatalmazott arra, hogy meghúzzam a határaimat olyan emberekkel szemben, akik bántalmaztak érzelmileg, vagy fizikailag, szexuálisan vagy spirituálisan. A múltban, vagy a múltban és a jelenben is, vagy csak a jelenben. Isten határokat húz, és világossá teszi, hogy mit tűr el és mit nem. Világossá teszi, hogy mi a feltétele a vele való kapcsolatnak. Istennél mindig nyitva áll az ajtó azok számára, akik a szeretetére vágynak, de a kevélyeknek ellene áll. Nem tűri a bántalmazó magatartást. Isten mégis a bántalmazás átélésének az útján ajándékoz meg bennünket egy új élettel. Egy téli éjszakán, az utcán sétálva zokogtam, amikor megértettem, hogy Isten fia egy bántalmazott gyerek volt. Hogy mindent, amit átéltem, átélt. Hamis vádak, igazságtalan ítélet, fizikai bántalmazás, megalázás, megszégyenítés, spirituális bántalmazás, és végül a halált is. Isten feltámasztotta őt, és a kereszténység ősi hite, hogy vele együtt mi is feltámadunk, és ez nem csak a jövőre nézve igaz, hanem már ebben a jelenlévő világban. Ott, azon a téli éjszakán átéltem, hogy Isten fia sorsközösséget vállalt velem mindabban, amit gyerekként átéltem. Még az elhagyatást is átélte, hogy én otthonra találjak és igazi önmagamra gyerekként a családjában. Így lettem valódi gyermeke. Valódi gyermek. Az igazi Isten megadta nekem azt a gyerekkort, amit elveszítettem. Megadta, amikor olyan gyermeke lehettem, amilyen én valójában voltam, és arra bátorított és bátorít most is, hogy kibontakozzam. Hogy virágba boruljak és meghozzam a saját gyümölcseimet, amelyeket Lelke terem bennem.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.