Fájdalom

20140202_hmag_108-1280x720

„Miért tart fájdalmam szüntelen, miért nincs gyógyulás súlyos sebemre? Olyan vagy hozzám, mint a csalóka patak, amelynek nincsen állandóan vize.” Jeremiás 15,18 Lehet érzelmileg is verekedni. Rúgni egymást. Pofozkodni. Verni, ahol érem. A verés, aminek nincsenek nyomai. A bántalmazás, ami láthatatlan. Az érzelmi fájdalom, ami nem látható. És mert nem látható, még magam számára is rejtve maradhat. Pedig egy mondat lehet olyan, mint egy hasbarúgás. Egy szó lehet olyan, mint egy pofon. Érezhetem úgy egy kirohanást követően, hogy ugrálsz rajtam, és minden csontom fáj utána. Szavakkal le lehet verni egymás derekát. Szájba verni egymást a kimondott szóért, ami meg nekem fájt. Érzelmi fájdalom.

És a fájdalom ott van, ahol már egyébként is sebek vannak. A neuralgikus pont. És sokszor ismerjük is egymás gyenge pontjait, és öntudatlanul is oda ütünk, mert úgy érezzük, megtámadtak és tehetetlenek vagyunk. Én úgy érzem, te bántasz, és védekezem, te úgy érzed, én bántalak, és te védekezel. Lehet ezt intenzíven csinálni, ciklikusan, körbe-körbe járva. Kiújultan. És amikor már begyógyulnának sebeink, így hasítjuk fel újra. Ezt magunkkal is csinálhatjuk. Egyfajta önbüntetésként, ismételve a végtelenségig azokat az első interakciókat, azokat az első játszmákat, amelyek sebeinket okozták. Mintha azt kérném, hogy bánts, mert ha nem teszed, magamat bántom. És így érezzük, amit a másik érez. Így vonódom be a fájdalmadba, így vonsz be a fájdalmadba. Beléptem, mert szeretlek, és segíteni próbáltam, de te más szándékot feltételeztél, mint ami valójában volt. Én jót akartam, de esetlenül, bénán. Mint amikor vendégségben vagyunk, és nem tudjuk, mit és hogyan kellene tennünk. Mit illik, mi szokás. Mert valóban, ahány ház, annyi szokás. És tetteimet saját értelmezéseddel ruházod fel, tetteidet saját értelmezésemmel ruházom fel.

Még magam sem tudom talán, hogy ez történt velem gyerekként enahuszonharmadikon alkalommal. Egyetlen helyzetben benne van az összes olyan helyzet, amelyben ugyanezt éreztem. Arcon csaptál. Belém tapostál. Fojtogattál. Megütöttél. Rángattál és cibáltad a hajam. Ordítottál velem és letepertél. És nem tudom, mi fáj. Csak rossz. Csak sírásra biggyesztem az ajkam. Nem is tudom, mi történt, csak dühös lettem, és kétségbeesett belül. Egyszerre féltem a szereteted elveszítésétől és tőled. És még azt sem tudtam, hogy tőled félek, vagy attól, hogy elveszítelek. Bántottál, úgy érzem. És nincs távolság, mert attól is félek. Mert félek, hogy elveszítelek. Mert akkor mi lenne velem. Azt nem élném túl. Gyötrődöm e lángokban. Adj innom. Szomjazom. Szeretetre és elfogadásra, és megértésre, de közben magam sem hiszem, hogy megérdemelném. Gyerekkoromtól fennálló belső bántalmazó dinamika zajlik bennem. Nálad durvábbakat mondok magamnak, de te erről nem tudsz. Nem tudod, hogy amikor hibáztam, végtelenítetten hallom magamban azt, amit apám mondott nekem. És engem nem vigasztal, nekem nem fáj kevésbé, hogy apának is ezt mondta az apja. És azt teszem aztán veled is, amit magammal. Mert jobban szeretlek magamnál, uralkodom magamon, és nem kapod, amit magamnak adok. De bennem ez ott van. És amikor hasbarúgsz, talán már tudom, hogy ezt magaddal is teszed. De ez nekem ettől még fáj. És még milyen sok ideig nem tudom ezt. Azt hiszem, direkt csinálod. Hogy szándékosan bántani akarsz. Hogy abban leled örömöd, hogy bántalmazol. Te is ezt hiszed. Még meg sem tudom fogalmazni, hogy mi jó és mi rossz. Hogy mi fáj. Csak azt érzem, hogy ez fáj. És fogalmam sincsen, mi történik. Mi a fene történik.

Interakciók sora, és már elviselhetetlen belső fájdalom kell, hogy egyszerre felfedezzem a dinamika ismétlődését. Hogy mindig ugyanúgy és mindig ugyanaz történik. És még mennyi idő kell, hogy a bántalmazó másik nem csak kívül van, hanem belül. Hogy egymásnak vagyunk az, ami önmagunknak is. És önmagunknak úgy lettünk bántalmazó másik, hogy valaki ez volt nekünk, aki fontos volt. Generációk óta tart ez. És nem akarjuk ezt tenni, de azt hisszük, ez a szeretet. Vagy nem értjük, miért teszi a másik, és nem jövünk rá, hogy ezt magunkkal is tesszük, és ezt tették velünk már csecsemőkorunktól.

Kérlek, ne bánts. És én ezt nem tudom nem vádként érteni. Kérlek, ne bánts — és ezt te nem tudod nem vádként érteni. Pedig nem az. Azt mondom magamnak, hogy egy szánalmas ember vagyok. Lehordom magam, hibáztatom magam, és nem állok oda együttérző másikként magamhoz. Próbálok neked más lenni, de olyan nehezen megy. Fáj ez is. A fájdalom nehéz dió. Mi fáj neked és mi fáj nekem. Ami neked gyógyír, az nekem fájdalom. Ami neked fájdalom, az nekem gyógyír. Reménytelennek tűnik. Hogyan lehet megtalálni egymás számára önmagunkat?

Ahogyan változik bennem az a nagybetűs Másik, és elkezd meggyógyítani, másként beszélni, biztatni, bátorítani, felnevelni, elkezdenek gyógyulni a sebeim, és mert gyógyulnak, érdekes, így veszem észre, hogy hol is vannak. Hogy mi is fájt nekem annyira. Sokat sírok, mert a gyógyulás fájdalmas folyamat. De ez a gyógyulás születés is. Egyre jobban fáj, és egyre közelebb kerülök ahhoz, hogy megszülessek neked és magamnak is. Egyre sebezhetőbb leszek, de az a belső Másik vigyáz rám és megnyugtat, amikor ismét megsebeznek. Már nem ellenségnek látlak, már nem hiszem, hogy szándékosan bántani akarsz vagy bántani akartál, egyre inkább látlak annak, aminek magamat is: egy megsebzett másiknak.

Mert ez a belső Másik is egy megsebzett másik. A nagybetűs Másik. Sebei mutatják az utat belső világomban, sötétségemben. Lassan kiszabadulok. Világosságot gyújt. Én vagyok a világ világossága. A vakon született férfi látni kezd. És látja saját sebeit. De másokét is. Traumatizálódunk, és traumatizálunk. Sebződünk és sebzünk. De belép a bensőmbe a gyógyító Másik. És ahogyan feltárja sebeimet, fájdalmat okoz, de ez neki is fáj, nem csak nekem. Velem sír, velem szenved. Vele szenvedek. Ne félj, minden rendben lesz. Tudom, hogy nagyon fáj, de bízz bennem, meggyógyítalak. Biztonságban érzem magam. Nem erőszakos. Néha őt is bántanám, mert fájdalmat okoz, de ő érti a fájdalmamat. Együttérez. Velem fáj. A sebzett Másik. Üvöltenék. De érzelmileg elérhető nekem.

Nem próbálja helyettem elviselni a hozzám tartozó fájdalmat, de ott van velem érzelmileg. A fájdalmam nem az övé. Nem azt érzi, amit én, de érzelmileg elérhető. De nem csak empátia, szeretet is. Szeretet, ami nem sebez. Nem az a fajta szeretet, amivel valaki saját sebeit igyekszik gyógyítani. Nem a fájdalomcsillapításként kikényszerített szeretet. Nem keresi a maga hasznát. Türelmes. Nekem nagyon nagy szükségem van erre a türelemre. Sajnálom magam, de nem hibáztat miatta. Ott van velem érzelmileg, elérhető távolságban. Mert ez ugyanolyan fontos. A mártírok nem segítenek. Mert a mártírok saját fájdalmaikat élik meg feljogosulva fájdalmunkon. És közben azt hazudják, együttéreznek. Nem, ő nem használ ki. Nem él vissza sebzettségemmel. Ott van számomra, ahogyan szükségem van rá. A gyógyító jelenlét. Nem minősít. Nem hibáztat. Nem vádol és nem kárhoztat. Bekötöz, kitisztít. Tanítgat arra, hogy így is lehet. Hogy lehet érezni, ami fáj. Hogy nem kell elfojtanom az érzéseimet. Hogy elfogadhatom őket. Ha más nem érti is, hogy ez fáj nekem, én megérthetem, én átélhetem, én érzékelhetem, érezhetem, és együttérezhetek önmagammal. Sok a seb.

És tanít látni is. És vigyázni magamra. Nem kell mindenkinek feltárni sebeimet; nem azért, mert mások gonoszak, hanem mert vannak, akik nem tudnak mit kezdeni velük. Akiket megijeszt, és mert megijeszt, bántanak miattuk, mert ők magukkal is ezt teszik. De közben lehetek veled síró másik. Ahogyan velem az a nagybetűs Másik. Gondviselő. Van, hogy elhagyom magam. Valami túllépi a fájdalomküszöböm, kimenekülnék az életemből, a lelkemből, a testemből, de ott van ő, a nagybetűs Másik. Szeret. Nekem erre e nem-sebző szeretetre nagyon nagy szükségem van. Mindig is erre volt szükségem, de nem tudtam, hogy ilyen van, és hogy milyen is a szeretet, ami nem-sebez. Mert a szeretettel lehet a legjobban sebezni. A szeretet közel enged, és a szeretetben közel mehetek, és mert nem tudom, nem értem, nem látom, bánthatlak és bántalak is. Olykor pusztán azzal, hogy ott vagyok, mert szégyent vált ki belőled, hogy látom a sebeidet. Te meg védekezel. Ez történik velem is, hogy egyszerre szeretném, hogy legyél itt és ne hagyj el, és azt is, hogy ne lásd, hogy milyen gyenge vagyok és sebezhető. És mert sebezhető vagyok, megsebezhetsz. De nem is lehet megtanulni nem-sebezve szeretni, ha be sem engedlek önmagamba. Hogy bent vagy, lehetővé teszi, hogy megsebezz. De vállalom ezt a kockázatot. A meg nem értettséget is. A félreértettséget is. Mert csak ez az út visz el a nem-sebző szeretetbe veled.

A seb és a sebző is vagyunk. Együtt gyógyulunk.

Falak

you

„Mint valami széles résen, úgy törnek ellenem: romba dőlt falak közt zúdulnak rám.” Jób 30,14 Fényév távolság. Mellettem fekszel, és én melletted fekszem. Érzem az érintésed, az illatod, hallom, ahogyan dobog a szíved. Egészen közel vagyunk, mégis távolabb érezlek magamtól, mint bárki mást. Közelség és távolság. Minél közelebb engedlek, annál távolabb érezlek. Közelséged elkezdi éreztetni velem bezártságomat. Mintha falak vennének körül. 14 éves voltam, amikor először megragadott ez a gondolat. Falak. 22 éves voltam, amikor azt mondtam magamban, jobb is, hogy falakkal veszem körbe magam, mert akkor nem sérülhetek. Erős falakkal, amelyek biztonságot adnak. Városom, megerősített városom falai mögött biztonságban vagyok. Mindig rossz vége volt, amikor beengedtem valakit falaim mögé. Idővel azt is elfelejtettem, hogy falak között vagyok. A magány valósággá lett. Az érzelmi magány. Az elszigetelődés. Nevettem, nyitottnak mutattam magam, és magam is elhittem, hogy boldog vagyok és nyitott. De boldogtalan voltam és magányos. Érzelmileg a falak mögött. Mintha mindenhonnan ezek a falak zártak volna körbe. Még felül is. Még a nap sem sütött. Csak néha. Feküdtem melletted, és azt éreztem, hogy fényévnyi távolságra vagyok. De én vagyok távol tőled, vagy te vagy távol tőlem. Neked is vannak falaid? Te is véded magad? Ki zár el magától kit?

Érzelmi megközelíthetetlenség. Tudod, a sebzettség börtönőrként vigyáz falaira. Rácsok mögött őrzöm sebzettségem titkát. Börtönné lett a biztonság, mit magamnak hoztam létre. Idővel elfelejtettem, hogy hol a kijárat. Szabad vagyok, mondja a majom a rácsnak, én nem, mondja a rács, engem majmok köré zártak. Rab és rabtartó is vagyunk mi ketten. Mindkettő én lettem idővel. Ráznám a rácsot, de nem merem, majom a ketrecben. Oly távol vagy tőlem, és mégis közel. Oly közel vagy hozzám, és mégis távolt. Távolság és közelség. Mintha az egész emberi kultúra egy próbálkozás lenne arra, hogy távol tartsuk magunktól a másikat, és egy mély, elfojtott belső vágyakozás arra, hogy közel engedjük magunkhoz. Ez a másik lehet egy transzcendens értelemben vett másik is, de a másik is, akit szeretek. Lehetsz te. Veled éreztem először azt, hogy zavarnak a falak. Hogy hiába vetettük le ruháinkat, még mindig nem vagyunk olyan közel, amennyire vágyom közel lenni. Mellettem fekszel, de embert nem éreztem távolabb magamtól nálad. Pedig nem volt közelebb hozzám senki. Engedj közelebb, engedd, hogy én is ott legyek, látni akarom, érezni azt, amit lehet. És hazudjuk a közelséget. Mert sebeink távolságot teremtenek. Semmi nem éreztette velem jobban, hogy távol vagyok önmagamtól, mint a közelséged. És azt éreztük, hogy eltaszítjuk egymást. Hogy engem taszítasz el, és én taszítalak el magamtól. Kerültük önmagunkat.

Lelkünk belső szobájában nem volt világítás. Sötétben kuporogtam, és miközben arra vágytam, hogy ne legyek egyedül, attól féltem, visszaélsz, ha beengedlek. Nézd, ez itt a háza, ahol élek. Ami kint, az van bent, ami fent, az van lent. ahogy élsz, annyit érsz, ott van a válasz a szemedben. Ez az a ház, ahol élek. Lelkem falakkal körbevett háza. Rácsok között majomként élek, és azt hiszem szabad vagyok. A majom és a rács is én vagyok. Belép Jézus ebbe a szobába. A belső szobába. Jézus, aki tudatában van saját megsebzettségének. Saját sebeinek. Aki nem félti magát. Nem fél a további megsebződéstől. Belép a szobámba. Nem oktat ki. Nem fél a közelségtől. Érzelmileg lép be a távolságomba. Közelséget teremt. Zörgettem, de belülről. Furcsa ez. Íme, az ajtó előtt állok és zörgetek. Én meg azt mondhatnám, hogy kívül van a szívembe nyíló ajtó kilincse, kívülről van rám zárva, és én belül zörgetek. Zörgessetek és megnyittatik. Kérjetek és kaptok. Keressetek és találtok. Zörgettem az ajtót belülről, és Jézus kívül ált. Kerestem az ajtót, de nem találtam. Kértem, hogy gyere be, és ő belépett. Hát, szervusz. Köszönöm, hogy beengedtél. Nem okosított ki a sebzettség pszichológiájáról. Nem vette fel a terapeuta-pózt. Nem vetítette rám saját belső konfliktusait. Csak belépett érzelmileg a távolságomba és biztonságos közelséget teremtett.  Végigjártuk együtt a szobát. A házat. Lelkem házát. Néztük belülről a falakat. Kulcsokat vett elő. Ezek az ajtók ezekkel a kulcsokkal nyílnak. Nézd, ezek a te kulcsaid. Te magad vagy a kulcscsomó. Minden ajtó egy fájdalmas seb, amely a világ egy-egy ismeretlen oldalát mutatja meg neked. Begyógyította a sebeket. Megolajozta az ajtókat, amelyek berozsdásodtak már. Nyitogattam, tárogattam, feltártam, kitártam ajtóimat. Minden ajtó mögött egy ismeretlen világ tárult elém. És mindenhol ott voltál te is. Aki után vágytam. A kitárt ajtók egy-egy emberhez vittek, és minden emberben hozzád kerültem közelebb. A sebek az ajtók. Ott találtam önmagam a sebként megnyíló ajtók mögött. Én volta a külvilág is, amit megismerni vágytam. Én voltam az, akit távol éreztem önmagamtól. Én voltam te. Te én voltál. Amikor beengedlek téged, veled én is belépek. Így születik meg a kapcsolat. Ami születik veled, magammal is születik. Szia, Nyuszi. Isten hozott. Kitárom szívem ajtaját, hallgasd meg imám, árassz el Szentlelkeddel, szomjazom terád. Vágyom veled lenni, csak veled, vágyom szerelmedre, Istenem. Futok kitárt karodba én, nem számít tűz vagy víz, úgy vágyom, hogy ölelj át. A szeretet fájdalma. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fia sebeinek ajtaján engedte be az embert az országába, a világába, a házába. Én vagyok az ajtó. Én vagyok az a seb, amin utat talál az én a tehez. Aki meg akarja tartani az életét, elveszti azt. Amelyik mag nem hal meg, egyedül marad. Én vagyok az önmagamba zárt mag. Ha meghalok önmagamnak, életre kelek. De másként. Mint a bebábozódott hernyó, ami pillangóvá lesz. Csendes meghalással felkészülni az újjászületésre. Hát, szia. Régen látottságot követő heves egymásnak esés utáni elfelejtett köszönés ez. Hiányoztál. Mássá válik a szeretlek. Mert amikor ezt kimondom, már nem kell elválasztanom magamtól téged. A szeretlek téged elválaszthatatlan a szeretem magamtól. A szeretlek a szeretsztől. Szeretlek, és nem félek. Szeretlek, és meghalni sem félek veled, miattad, érted, általad. Mert semmi nem választhat el ettől a szeretettől. Mert ez a szeretet egy olyan egyé-válás, és belső teljességélmény része, ami megszüntethetetlen. Végtelen kitárulkozás a világra. Sebek, amelyek ajtók egy megsebzett világra. Már nem megyek el önmagam mellett. Nem megyek el melletted. Nem rémítenek sebeid, és nem rémülsz meg sebeimtől. A sebek értéket teremtenek. Én vagyok az ajtó. Nyílt seb vagyok, amin beléphetsz a falak mögé, amelyek eddig elzártak tőlem. Már nem rejtőzködöm. Aki meg akarja tartani az életét, elveszti, aki pedig elveszti értem és az evangéliumért, megtalálja azt.

Az evangélium már nem tudományos értekezés. Már nem dogma. Nem egy tanítás. Nem viselkedéskódex. Ne vallási hagyomány. Ennél több. Lélek. Közelség. Azonosulás a sebekkel. Sebeiddel, és sebeimmel. Megnyílás. Az ingyen kegyelem nem röpcédulákra írt jelszó. Nem kiáltvány. Isten történik. Milyen szép megfogalmazás. Köszi. Tényleg történik. De lehetne ezt még árnyalni. Isten folyamat. Értem folyt a vér. Mennyi szimbólum. Vérfolyam, életfolyam, életáradat. Posztmodernül: flow. Az isteni áramlat. Áramlatélmény. Amikor beléd-feledkezem. Nem lehet szegmentálni önmagam, mert annak mindig ára van. Hasítás. A megnyílok, vérzek minden sebből, de gyógyulok is. És ha kapcsolódom, kapcsolódom mindenkihez.  Feltárom magam és feltárulok. Áthidalom a köztünk lévő távolságot. Lebontotta az elválasztó falat. Jézus az ajtó. Én vagyok az ajtó. Metafora. Érted már, Nyuszi? Kinyitottam az ajtót, amin zörgettél, de hogy kilépsz-e rajta, vagy, hogy belépsz-e rajta, az rajtad múlik. Intimitásélmény. Feltárulok neked. Rejtegethetetlenül. Ne megy a szeparáció. Elszigetelődés vagy intimitás. Példázatokban mondta, hogy aki érti értse. Az önfeltárás a bezárulás azoknak, akik a zárkózottság értelmezésével keresnek jelentést az életüknek. Aki megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem. Nem egyoldalúság. Kölcsönösség. Ez a vacsorálás, ez a szeretés vagy kitárás oda-vissza hat. Nyitok és nyitsz. Elvesztem az életem, hogy megtaláld az életed. Elveszted az életed, hogy megtaláld az életem. Benned vagyok. Zörgetek. Nyiss ajtót nekem. Hát, szia. Isten hozott.

Szeretkezés

Woman standing at the window

„Senki sem nagyobb nálam ebben a házban. Semmit sem tiltott el tőlem, csak téged, mert te a felesége vagy. Hogyan követhetném el ezt a nagy gonoszságot, vétkezve az Isten ellen?! Bár az asszony nap, mint nap ezt mondogatta Józsefnek, ő mégsem engedett neki, és nem feküdt mellé, hogy vele legyen.” 1Mózes 39,9-10. A kert minden fájáról ehetsz, de a jó és a rossz tudásának a fájáról nem ehetsz, mert akkor meghalsz. Éva a gyümölcsöt kívánatosnak minősítette. A gyümölcs megkívánásra méltó volt. Vajon mennyire szól a kívánatosság a gyümölcsről, és mennyire a tiltott voltáról? A tiltott gyümölcs. Mit kívánunk meg egy idegen nőben vagy egy idegen férfiban — a kívánatosságát vagy a tiltottságát? És amikor ellenállunk a megkívánásnak, mi motivál bennünket? Mi is a hűség? Ha nincsen valaki, akihez hűséges lehetnék, szabadon kóstolgathatom a gyümölcsöt, mert a hűség egy másikhoz köt? Ha nincs egy másik, akihez tartozom, szabadon kóstolgathatnak, mert nincsen, akihez kötődhetnék? Kihez vagyunk hűségesek?

Az idegenség vonzó. Az ismeretlen test. Az ismeretlen íz. Az ismeretlen és elrejtett látvány. Amióta az ember eltakarta meztelenségét a szégyen miatt, folyamatosan kíváncsian vágyna meglátni újra ezt a meztelenséget. Kezdődik ez kisgyerekkorunkban a kérdésekkel, hogy kinek mi van a lába között. Saját kicsi testünk felfedezésével, megismerve, mi mire való. A nemi szerveink felfedezése már nagyon pici korunkban elkezdődik, és kevés felnőtt tudja helyén kezelni a gyermek saját szexualitásának bontakozását. Talán azért, mert saját szexualitásának bontakozása sem következett be. Mert valaki, egy felnőtt a múltból, a már időközben nagymamává vált ifjú anyukan zavarba jött, vagy szégyellte magát a gyermeki szexuális kíváncsiság miatt. Kezdetben saját testünk is idegen test. Saját testünk is tiltott gyümölcs. Évtizedeket várunk rá, hogy végre belekóstolhassunk szexualitásunk gyümölcsének ízébe. Mindaddig potencialitás. Potenciál. Tiltott gyümölcs a szüzesség. Aztán tiltott gyümölcs a testem. Eltakarom, hogy ne lássák. Ez a belénk ültetett szégyen, amivel először Ádám és Éva szembesült, annyira áthatja önmagunkra való tekintésünket, hogy még amikor egyedül vagyunk, önmagunkkal, saját szemeink is szégyennel tekintenek meztelen testünkre. A gyermeki szégyennel nézzük felnőtté vált testünket, mint ahogyan szégyent vált ki a gyermekből a felnőttek meztelenségének a látványa. A szemünk gyermek maradt. A szem a lélek tükre, a lelkem szeme szégyelli magát, amikor felnőtté vált testemre tekint. Ne is érintsétek, mert akkor meghaltok. Megérinteni magamat. Talán előbb csak fizikailag. Nem leszakítva, csak megtapintva. A tapintás. Aztán megismerni az illatát. Nézegetni, csodálni, ahogyan növekszik. Ahogyan változik, ahogyan beérik. A gyümölcsöt fokozatosan sajátomnak tekinteni. Meddig tiltott a tiltott gyümölcs? Tiltott számomra is? Testem éretté vált gyümölcse. Aztán én vigyázok rá. Én adom gyümölcsöm oda, vagy vonom meg magamtól és másoktól. Ismerem saját testem ízét, illatát és tapintását? Érintés. Honnan tudhatnám, hogy ki az, aki úgy érint, ahogyan vágyom rá, ha magam sem tudom, hogyan vágyom rá? Ha tiltott gyümölcs magam számára a testem, tiltott egy másik számára is. Miről szól az önmegtartóztatás? A félelemről? Az úr-isten-nehogy-teherbe-essekről? Mitől múlik el ez egy kapcsolatban? Elmúlik? Hogyan válok felnőtté a testemhez, a szexualitásomhoz való viszonyomban?

Feküdj le velem. Kívánlak. Mit kívánunk? Mit jelent az, hogy kívánlak? Mennyire szól ez a saját szexuális vágyamról, és mennyire szól rólad, akit kívánok. Megkívántuk egymást. Meddig tart az én, és hol kezdődik a te? Érett szexualitás. Amikor képes vagyok érzékelni a másiktól függetlenül lévő szexuális vágyakozásomat. Hogy nincsen szükségem egy tárgyra, akiben tárgyiasul a szexuális vágyam. Így kiélnem sem kényszer. A szexualitásom hozzám tartozik. Én vagyok, aki kívánok. Én vagyok, aki vágyik a gyümölcs után. Hogy vágyaim vannak, nem a gyümölcsről szól, hanem rólam. Nem a gyümölcs hibája, hogy megkívántam. Még akkor sem, ha a gyümölcs szép és kívánatos. Ha annyira kihívóan illegeti magát azon az ágon. Olyan piros és illatos, és zamatosnak tűnik, és elképzelem, milyen lenne harapni, ízlelni, szagolni, érinteni. Ez mind az én érzékelésemről, vágyaimról és szexualitásomról szól. Nem a gyümölcsről.

Nem minden gyümölcsöt szakítunk le, amit megkívánunk. És nem minden gyümölcsöt kívánunk, amelyik odaadná magát nekünk. Ez az egész eredetileg saját vágyainkról szól. Megkívántalak. És nőként ettől érzem magam vonzónak. Pedig nem a másik megkívánása miatt vagyok vonzó és kívánatos. Hogy megkívántalak, ez eleve feltételezi, hogy vonzó vagy számomra. De itt még beljebb is léphetünk, egy belső dialógusba. Hogy számomra vonzó vagy, az pusztán arról szól, hogy számomra vagy vonzó. Ne add oda magad nekem, cserébe azért, mert számomra vonzó vagy. Gyümölcs-léted önmagában található a vonzalom. Megtalálni az önmagamban vett vonzóságomat. Vonzóvá válni önmagam számára. Tiltott gondolat, mint ahogyan a szexualitás is. De felnőtté válni épp ezeknek a tabuknak az átlépését jelenti. Soha senki nem nőne fel, nem létesítene szexuális kapcsolatot egy másik férfival vagy nővel, mindig szüleink gyerekei maradnánk, ha nem lépnénk át a tabukat. Például a szexualitás-tabut. A kérdés, hogy önmagunkat mint tabut át tudjuk e lépni. Tiltott gyümölcs-identitásunkat. Vagy a bűntudat vezérel. Azt érzem, amikor saját szexualitásomra gondolok, hogy tilosban járok, hogy bűnt követek el, ennél fogva szennyes vagyok. Ez egy hamis lelkiismeret hangja. Egy belső vádolás. Sokunkat ennek a belső hangnak való ellenszegülés hajt egyik idegen karjaiból a következőbe és a következőbe. Nem értem meg, hogy hiába lépem át a tabut kívül, ha belül nem teszem meg. Mert a tabu belül van. A tabu-mondatokat úgy ültetik el bennünk, vigyázva a „tisztaságunkra”, hogy azt mondják, mivé válsz, ha nem vigyázol. Vigyázz lányom, ne add oda magad a férfiaknak, mert akkor mindenki egy kurvának fog tartani. Csak a kurvák adják oda magukat. Egy ribanc leszel, ha odaadod magad. De a tabu így is hangozhat: vigyázz a tisztaságodra, mert a férfiak megbízhatatlan férgek, és csak szexet akarnak, de téged nem. Doktori disszertációt lehetne írni ezekből a mondatokból, és esettanulmányok tengerét találhatnánk teljesen hétköznapi életeink között, ami arról szól, milyen életet eredményeznek ezek a tabu-mondatok. Mondatok, amelyek tiltottá teszik a szexualitás gyümölcsét. És így szigetelik el a férfit a nőtől, a nőt a férfitól. Az intimitás lehetősége is tiltott marad.

Potifár felesége mire vágyott? Szexre, szeretkezésre, vagy pusztán a férfi érzelmi közelségére, simogatásra, becézgetésre, szeretetre? A tabu nem engedi megtanulni, miről is szól a szeretkezés. A tabut elhallgatjuk. De ha elhallgatjuk, hogyan tanuljuk meg, hogy miről szól? Így sokunk számára az intimitás egyenlővé válik a szexuális közeledéssel. Szeretlek, és ez azt jelenti, hogy szeretkezni szeretnék. De mi a szeretkezés? Nagyon kifejező ez a szó. Nem mindig szeretkezésre vágyunk, de nagyon sokszor igen. A szeretkezés nem dugás. De még csak nem is szex. Főleg nem kefélés. Ezek mind a férfi és a nő közötti szexuális kapcsolat egy-egy árnyalata. De a szeretkezés a legmeghittebb nem csak fogalmilag, de gyakorlatilag is. És a szeretkezés a tabu lebontásának az útja. Bűntudatosan lehet dugni, szexelni, kefélni is, de szeretkezni csak a tabu leomlásával lehet. Mert a szeretkezés odaadás, megnyílás, feloldódás, összeolvadás, a határok eltűnése. A szeretkezés nem fizikai érintkezés a nemi szervek tájékán, a szeretkezés érzelmi történés. A lelkünkben történik. Sőt, ennél több is, spiritualitás. Mi hiányzik ennek a nőnek, amit nem kapott meg a férjétől, de Józsefben látja, és vágyik utána? Mire mond nemet József? Az, hogy hogyan értjük ezt a jelenetet, elárulja nekünk, mit gondolunk a szexualitásról. Szexelni, dugni, vagy kefélni sok mindenkivel lehet, és ezeket mindig bevallott, vagy elfojtott bűntudat kíséri, de szeretkezni csak eggyel lehet. Mert a szeretkezés kapcsolat. A kapcsolat maga a szeretkezés. Talán József tudja, érti, amit ez a nő nem ért — hogy szexet kaphatsz tőlem, de azt, amire vágysz, nem kaphatod meg tőlem, mert az nem a szex, hanem a kapcsolat, ami maga a szeretkezés. A szűk értelemben vett szeretkezés ennek a kapcsolat-szeretkezésnek az ünnepe, de maga a kapcsolat az, amire vágyunk. Mert a szeretkezés maga a kapcsolat.