Valótlan valóság

valóság

A Biblia tele van azzal a gondolattal, hogy ha Isten akarata szerint éled az életed, akkor ismered meg, hogy mi az igazság, sőt Jézus saját magáról is azt mondja, hogy ő az igazság (János 14,6). Ez a jézusi kijelentés konkrétan arról beszél, hogy Jézus az igazság a valótlansággal szemben. Amikor nyilvánvalóvá válnak a dolgok, és feltárul előtted a dolgok igazi értelme és jelentése, amikor megérted az élet összefüggéseit: én vagyok a valóság. Aztán ilyen is van, hogy megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket (János 8,32). Isten igazságáról és igazságosságáról van szó szinte folyamatosan, és a Biblia arra szólít, hogy mi is az igazságban járjunk. Csak a gond az, hogy az igazságról mindannyian másképpen gondolkodunk, és persze hajlamosak vagyunk a saját igazságunkat kizárólagosan igaznak hinni, míg másokét hamisnak. Anélkül, hogy belebocsátkoznánk a bibliai egyébként nagyon árnyalt igazság-fogalom magyarázatába, engem most ennek egy szelete, éspedig a VALÓSÁG érdekel. Úgy hiszem, hogy Isten szabadítása bűneinkből azt jelenti, hogy megismerjük, hogy mi a valóság. És első renden SAJÁT magunkat illetően mi a valóság.

Isten a Biblia és a Szentlélek munkája által szembesít önmagunkkal. Ebből születik az új ember, így térek meg hozzá, és látom meg az igazi valóságot. Augustinus, az ősegyház talán legkiemelkedőbb teológusa ezt a történést megvilágosodásnak (illuminatio) nevezte. Világossá válik előttem, hogy mi a valóság. Ebben a valóságban mi az igazság VELEM kapcsolatban. Amikor összetalálkozom önmagammal Isten munkája következtében, akkor történik a bűnbánat. Elkezdem nem hazugságokra építeni az életem, nem menekülni önmagam elől, nem szépíteni azt, ami vagyok, és nem hazudni másoknak és Istennek sem magamról. Isten munkája szembesít a valósággal.

Rendben, a probléma az, hogy sok esetben az ellenkezője történik. Felfedeztem, hogy a vallás/Isten/hit/Jézus betöltheti ugyanazt a szerepet az életünkben, mint a drog, az alkohol, vagy egyéb tudatmódosító szerek. Figyelem, most keresztény körökben nem kedvelt szerzőtől idézek, de csak azért, mert zseniálisan megragadta az általam felvetett probléma lényegét: „A vallási nyomorúság a valóságos nyomorúság kifejezése, s egyszersmind tiltakozás a valóságos nyomorúság ellen. A vallás a szorongatott teremtmény sóhaja, egy szívtelen világ lelke, mint ahogyan szellemtelen állapotok szelleme. A vallás a nép ópiuma. A vallást, mint a nép illuzórikus boldogságát megszüntetni annyi, mint a nép valóságos boldogságát követelni. Az állapotáról táplált illúziók feladását követelni annyi, mint amaz állapot feladását követelni, amely rászorul az illúziókra. A vallás kritikája tehát csírájában ama siralomvölgy kritikája, amelynek szentfénye a vallás.” Karl Marxtól származik az idézet. Marx abból indul ki, hogy a vallást az ember hozza létre, hogy el tudja viselni a nyomorúságot, és ezért kitalál egy jobb és szebb világot, amit evilági nyomorúságáért jutalmul megkap. És persze arra a következtetésre jut, hogy le kell rázni magunkról ezt az illúziót és „A történelem feladata tehát, hogy miután az igazság túlvilága eltűnt, felépítse az evilág igazságát.”  Nem értek egyet Marxszal a kiindulási pontban és a következtetésben, de sok tekintetben igazat adok neki a vallás definícióját illetően. Igen, úgy hiszem, hogy a vallást, mi emberek sokszor és sokan ópiumként, tudatmódosító szerként, a valóság elől történő menekülésként használjuk.

Családomban elég jól ismert vendég volt Mr. Alkohol, így volt időm és „lehetőségem” azon gondolkodni, hogy miért alkoholista valaki. Mi a célja ennek az egésznek. Arra jöttem rá, hogy ez menekülés a valóság elől. Van a valóság, az életünk valósága (pl. az, hogy egy gyáva vagy tehetségtelen alak vagyok, vagy csak annak tartom magam), képtelen vagyok szembenézni a tényekkel, ezért amikor csak tehetem, tompítom a magamban érzett félelmet, szégyent, fájdalmat, megvetést, önsajnálatot, agressziót stb., hogy elviselhető legyen az, hogy bár tudom, hogy ami van nem jó, de nem teszek ellene semmit. Úgy vélem, a többi tudatmódosító szernek is ez a lélek-tana. Most gyorsan fordítsunk egy jó nagyot a dolgon és helyettesítsük be az alkohol helyébe Jézust, vagy nevezd annak, aminek kényelmes, hited szerint helyes, csak érts meg. A vallás nagyon alkalmas arra, hogy ópiumként használjam.  Akaratgyengeségemet simán értelmezhetem alázatosságként, a manipulatív természetemet missziói beállítottságként, az agresszivitásomat Isten iránti elköteleződésként, a kudarcaimat hitemért ért bántásokként, próbákként, vagy kísértésekként. A másoktól érkező személyemet érő kritikát hitemért ért támadásként. A tetteim következményeit hitem próbájaként. És ami a legszörnyűbb, hogy a kör teljesen bezárulhat, amikor magamévá teszem azt a meggyőződést, hogy én vagyok a birtokosa az igazságnak! Meggyőzhetetlené és változhatatlanná válok, miközben ugyanolyan nyomorult ember vagyok, mint mielőtt a kezembe került egy Biblia. Ez tragikus!

A Biblia megértése és a Szentlélek munkája szembesít önmagunkkal, ami belátom, néha egy rettenetesen fájdalmas folyamat, de így válok szabaddá hazug valóságomtól, amiben minden csupa illúzió, hazugság és önáltatás. Olyan ez az egész, mintha bemennél egy gyógyszertárba, és ahelyett, hogy kiváltanád a gyógyszert, ami meggyógyít, magadhoz ragadsz egy öl fájdalomcsillapítót és elnyomod vele a fájdalmadat. Jézus nagyon jól ragadta meg a lényeget: nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Ehhez az kell, hogy megadjam magam és belássam, hogy változásra van szükségem, éspedig gyökeres változásra: a valóságra!

Drágán olcsó

Természetes igényünk van arra, hogy értékesnek tekintsenek. Értékesek is vagyunk, hiszen mindannyian mást teszünk hozzá ehhez a világhoz. Isten egyedi-designos, mennyei manufaktúrás megoldásai vagyunk. Igen, remekművek. Saját képére formált, majd a Szentlélek JÉZUS képmására formál, dicsőségről dicsőségre – ezt mondja a Biblia. Isten a saját Fiát áldozta teremtményeiért, értünk. És bár van közöttünk néhány rettentően arrogáns és nagyképű fickó, de gyakran még ők is (vagy ÉN is 😛 ) a saját értékességükről történő meggyőződésük hiányát leplezik. Nincs ember, akit ne szelídítene meg egy dicséret, még akkor is, ha olykor úgy érezzük, neki nincsen szüksége a dicséretünkre. Talán neki van leginkább, mert senki nem gondolja, hogy igen, ezért nem is kap soha. Szóval szükségünk van rá, hogy emlékeztessük egymás arra, hogy értékesek vagyunk. Hogy senki nem pótolható!

Rendben, van bennünk igény arra, hogy értékesnek tekintsenek, és ez egy egészséges igény, ami jogos, mert értékesek is vagyunk. Mégis számtalanszor nem kapjuk meg a jogosan elvárt elismerést, értékelést, sőt, úgy érezzük, hogy a környezetünk semennyire sem tart értékesnek. Úgy hisszük, egy értéktelen médincsájná kacat vagyunk, mert MÁSOK ennek látnak minket. Nos, utóbbi egy évemben arra kellett rájönnöm, hogy az emberek olyanok, mint a víztükör, amibe belenézek, és magamat látom. Ha nem tetszik, amit a víztükörben látok, az nem a víz hibája. Az emberek visszatükröznek engem. Furcsa, mi? Még soha nem gondoltál erre. Sebaj, korábban én sem. Szóval, ha úgy érzed, hogy az emberek nem tartanak értékesnek és nem ismernek el, vagy nem vesznek komolyan, vagy csak egyszerűen jelentéktelennek érzed magad, akkor ez nagyon sokat elárul a te saját magadról alkotott képedről. Ha úgy érzed, téged nem szeretnek, és nem fogadnak el, vagy állandóan ítélkeznek fölötted, vagy kioktatnak, vagy kijavítgatnak mindig, vagy helyetted akarják megoldani az életedet, akkor ez RÓLAD árul el nagyon sokat. Ha én nem szeretem, és nem fogadom el magamat, ha elítélem magamat, bizonytalan vagyok és frusztrált bizonytalanságom miatt, önbizalom-hiányos és tétova, akkor a környezetem teljesen normális reakciója az, amit tapasztalok. Annak alapján látnak engem, amilyen információkat továbbítok feléjük nonverbálisan, szavak nélkül. Ez a kommunikációs üzenet már jó előre értelmezi azt, amit aztán mondok. Azzal, AHOGYAN kommunikálsz (testtartás, mimika, hanghordozás, szemkontaktus, beszéd-tempó, fogalmazásmód) már előre megmagyarázod, hogy te mit gondolsz arról, amit éppen teszel. És ez egy törvényszerűség: amennyire komolyan veszed magadat, annyira vesznek komolyan mások. Sorolhatnánk, a lényeg, hogy amit a környezetünkben hiányként élünk meg, az egy bennünk lévő hiánynak a tünete: önmagunk visszatükröződése.

Amit most állítani fogok, az egy logikai paradoxonnak tűnik, de NEM az. Ha nincsen önbizalmam, akkor több önbizalomra kell szert tennem. De mivel nincs önbizalmam, ezért eszerint fog kezelni a környezetem, ami visszahat rám, és ugyanúgy nem lesz önbizalmam. Ahhoz, hogy növekedjen az önbizalmad, NEKED kell megtenni az első lépéseket, mert ÍGY indítasz el egy olyan önbizalom-erősítő kommunikációs áramlatot, aminek a hatására növekszik az önbizalmad. Ez minden olyan hiánnyal így van, amit a környezetünkből önmagunk kapcsán érzünk. A folyamat VELEM kezdődik!

Jézus azt mondja, hogy a ti igenetek legyen igen, és a ti nemetek nem, ami pedig ezen túlmegy, az az ördögtől van. Vagy-vagy! Ha NEMET kommunikálok, nem várhatom, hogy úgy kezeljenek, mintha IGENT kommunikálnék. Ennél furmányosabb gond, amikor sem igent, sem nemet nem akarunk, és ez a lehető legrosszabb üzenet: mindenkiben beindul a tudatalatti SZÜLŐ és segíteni akar… mint a raszta srác a sport szeletes reklámban. Igen! Nem! Nincsen TALÁN! Tudd, hogy mit akarsz kapni, mert azt előbb NEKED kell elhinned magadról.

Értékes vagy? Hidd el!

Mit ad Isten

Mostanában sorra veszem észre azokat a dolgokat az életemben, amelyeket eddig evidenciának gondoltam. Alapvető. Van. Nem is kell vele törődni. Főleg, ha mindenkinek van, akkor meg végképp. Mindig az a fontos, ami nincs. Ami nincs, gigantikus neonreklámként villog előttem, míg ami „evidencia” a háttérben, a sötétben, láthatatlanul és szürkén húzza meg magát. Valahogyan arra jutsz mindig, hogy ha birtokolnád azt, amit most nem birtokolsz, akkor boldog lennél. Mert ugye, minden ember boldog akar lenni. Mostanában döbbentem rá arra, hogy számos dolog van a birtokomban, amelyekre mások ugyanígy vágynak. És persze ezzel együtt azt gondolják, hogy ha birtokolnák azt, amit én, ők biztos boldogok lennének.

Annyira vicces rádöbbenni, hogy az alapvető szükségletek kielégítésén túl (étkezés, ruházat, szállás) mennyire nem befolyásolja boldogságérzetünket mindaz, amit birtokolunk. Egy adag finom, forró vacsora kedvenc ételemből elégedettséggel és boldogsággal tölthet el, míg talán egy fizetésemelést csak ridegen tudomásul vennék.

Rájöttem, hogy nem az teszi az embert boldoggá, ami nem áll rendelkezésére, hanem az, hogy képes-e a boldogságra abban, amiben épp benne van. Mondom, az alapvető létszükségleteken túl. A házasságom nem attól lesz jó, hogy több pénzünk van, mint ahogyan nem attól lesz rossz, hogy kevés van. Vannak gazdag emberek, akik nem boldogok, és vannak szegény emberek, akik boldogok. Rájöttem, hogy a boldogság nem attól függ, hogy mid van, hanem attól, hogy képes vagy-e értékelni azt, amid van. A házasság példájánál maradva: nem az a kérdés, hogy a te feleséged a legszebb-e a világon (mint tudjuk ilyen nincs is!), hanem az, hogy szereted-e a feleséged vagy sem. Ha nem szereted, lehet ő a világ legszebb nője, mind hiába. Nem a hiány kitöltése tesz boldoggá, hanem a boldogság tölti ki a hiányainkat.

Érdekes, míg állandóan arra koncentrálsz, hogy mi az, ami nem áll rendelkezésedre, vagy nem elérhető számodra, addig úgy tűnik, hogy szegény vagy. Főleg ha még ehhez társul az is, hogy látszólag nálad gazdagabbakhoz méred magad. Amikor azonban elkezded számba venni, hogy mi az, amivel bírsz, egycsapásra gazdagnak érzed magad, még akkor is, ha nem hasonlítod magad össze nálad szegényebbekkel. Mindig nevetségesnek tartottam, amikor azzal próbáltak vigasztani, hogy vannak nálam szegényebbek is. Egyrészt azért, mert ha én elégedett vagyok magammal, attól nem lesznek gazdagabbak a szegényebbek. Másrészt azért, mert nem attól leszel boldog, hogy vannak, akik kevésbé boldogok. Legalábbis normális esetben, bár ránk, magyarokra jellemző, hogy nem az tesz boldoggá, hogy valamit birtokolunk, hanem az, hogy mások nem birtokolják azt, amivel te bírsz. Lényegében azt fedeztem fel, hogy a boldogság szubjektív. Nem összehasonlítható. A boldogság elégedettség. Úgy hiszem, a gyarapodás is ebből az elégedettségből fakad. Arra építek, amim már van, és nem azt akarom megszerezni, amim nincsen. Kicsi különbség, de annál lényegesebb.

Elgondolkodtató, hogy azt mondja a Biblia: mindenért hálát adjatok. Nem csak a „ráadásokért”, nem csak azokért a dolgokért, amelyek bónuszként adatnak meg nekünk, hanem mindenért. Mindenért hálát kell adnunk, mert mindent Istentől kapunk ajándékba.