Apám és a nagy narratívák

6d7bcf44570187.5816e39661cab

Apámtól halottam először a metanarratíva kifejezést. Akkoriban még az idegen szavak szótárára volt szükségem, hogy megértsem apám mondatait. Apám arról beszélt, hogy vannak olyan nagy elbeszélések, amelyek magyarázatot adnak mindenre a világban. Ezt talán leegyszerűsítve világnézetnek lehetne nevezni. Apám a kereszténységet is ezek közé a metanarratívák közé sorolta. És úgy gondolta, hogy ezek a nagy narratívák megbuktak. Akkoriban sokat gondolkodtam ezen. Apám a második világháborúban látott szörnyűségekkel szembesülve jutott ezekre a felismerésekre. Másokkal együtt elkezdtek a holokauszt utáni gondolkodásról beszélni. Korábban nem gondoltam bele igazán én sem, hogy hatmillió ártatlan ember meggyilkolása egy nagy narratíva nevében valóban mérföldkő az emberiség életét tekintve. Zsidó gondolkodók, de velük sokan mások, Isten létét is megkérdőjelezték. Hol volt az Isten, amikor mindez történt? Ott volt Auschwitzban? Ha ott volt, miért engedte ezt megtörténni? Ha nem volt ott, hol volt? Korábban is felvetődtek hasonló kérdések, és a kereszténység nehezen tudott ezekre a kérdésekre választ találni. Hol volt Isten a lisszaboni földrengéskor?  Hol volt Isten, amikor emberek milliói ölték meg egymást? Isten a vádlottak padján.

Apám segített megérteni, hogy Jézus egyébként erőszakmentes, békepárti üzenete az emberiség kezében mindenféle ideológia szolgálatába odaállítható. Ezt fedeztem fel az egyháztörténetben is. A Bibliával minden alátámasztható. És mindennek az ellentéte is. Egy keresztény kultúrában szükségszerűen a viszonyítási pont Isten. Még akkor is, amikor elutasítjuk, vagy szembehelyezkedünk vele, vagy tagadjuk a létét. A nem hiszek Istenben a hiszek Istenben ellenpólusa. Amikor apám a metanarratívák, köztük a kereszténység bukásáról beszélt nekem, sokat gondolkodtam azon, hogy vajon amit kereszténység alatt értünk, az állandó-e vagy változik? Van-e egyáltalán egy általános értelemben vett kereszténység? És ha igen, hogyan lehet ezt összefoglalni? Minden keresztény egy kalap alá vehető? Apám komolyan megpróbálta a kereszténység melletti elköteleződésem.

Nem szeretem a hasított megoldásokat. Sokan úgy gondolták, hogy a rossz keresztények rossz dolgokat tesznek, a jó keresztények meg jó dolgokat. Vagy a hívő-hitetlen tengelyen helyezték el a történteket. Mindenesetre mindenkit kihívás elé állított, hogy végülis Európában mindenki keresztény volt, azok is, akiket megöltek, és azok is, akik megölték őket. Sok elhurcolt zsidó is már rég a keresztény hitben élt, de legalábbis a hitünk gyökerei közösek. De nem is a hit állt ekkor a gondolkodásom középpontjában. Apám kemény etikai kérdéseket vetett fel állításaival. Miben különbözik a kereszténység és más világmagyarázó elvek, vagy narratívák? Miben más a kereszténység, mint a darwinizmus, vagy a fasizmus vagy a kommunizmus?

Anyám a fejét a homokba dugta.

Magamra maradtam a kérdéseimmel.

És engem nem elégített ki az önmagamat a történetből kimosó válasz, hogy azok rossz keresztények voltak, meg rossz emberek, mi meg jók vagyunk. Mégiscsak ott állt az egész keresztény Európa a házasságtörés közben tetten ért asszony megkövezésénél. És az asszonyt halálra kövezték. És nem volt senki, aki azt mondja, én sem ítéllek el téged? Mindenki bűntelen volt?

Apám a figyelmem ráirányította a személyes felelősség témájára. Azóta is sokat gondolkodom a személyes felelősség kérdésén. A második világháborút követő Nürnbergi Perben a legtöbb magas rangú náci vezető védekezése ez volt: én csak parancsot teljesítettem. A metanarratívák bukása az én életemben azt jelentette, hogy egyre kevésbé hittem abban, hogy önmagában a keresztény jelző bármit is jelentsen. Hogy ez sokszor olyan, mint a banán elé kitett magyar termék felirat a bevásárlóközpontban. Az én nagy narratívám is megbukott. A személyes felelősség váltotta fel. És a kérdések. És a személyes narratíva keresése. Hogy hol vagyok én? Hol lettem volna én?

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.