Ahhoz kell hit, hogy végigcsináld

„Feladni könnyű, ahhoz kell hit, hogy végigcsináld.”, ezt Joyce Meyer mondta, és emlékszem, hogy nagyon sokat adott nekem akkor ez a mondat. Mit is jelent feladni? Mit is jelent végigcsinálni? Eszembe juttatta, hogy milyen családban is nőttem fel, hogy mennyire kifordított, hamis értékrend szerint neveltek, hogy mennyire nem egyszerű még azt sem eldönteni, hogy mikor is adjuk fel, és mikor is kellene valamit végigcsinálnunk. Az alkoholizmus, és a hozzá kapcsolódó családi betegség egyik legfontosabb mozzanata a gyógyulás felé vezető úton épp az, hogy feladjam. Azt hiszem, hogy Martin Luther King erőszakmentes ellenállásról szóló elgondolása kezdett el elgondolkodtatni először azon, hogy van úgy, hogy úgy győzünk, hogy nem harcolunk. Egyszerűen engedjük magunkat és másokat is, hogy szembesüljünk a helyzettel. Mindegy, hogy az elnyomottak mi vagyunk, vagy mások. Úgy küzdünk, hogy a másik fél játékszabálya szerint feladjuk. Két éve ez a gondolat járt a fejemben, írtam is róla. A szemet szemért, fogat fogért elve helyett a tartsd oda a másik orcádat is, add oda az alsóruhádat is. Vannak helyzetek, amikor csak akkor nyerhetünk meg mindent, ha mindent elveszítünk. Erről szól az evangélium is. Ilyen az is, amikor kilépünk egy világból, ahol a másik feletti győzelem mozgatórugói munkálnak. Nem állni ellent a gonosznak. De van itt egy másik fontos felismerés is. Megérteni, hogy a gonosz nem a másik. Hogy mi is az a gonosz? Hogy mit jelent az ősi keresztény tanítás, hogy mindannyian bűnösök vagyunk. Hogy valamilyen módon mindannyian részt vállaltunk, akár akartuk, akár nem. És amikor feladjuk, hogy így csináljuk végig, ahhoz kell szerintem a legnagyobb hit. Hogy bármi elveszhet. Semmi nincs, amibe még kapaszkodom, ha az benne tart, ha az fenntartja. Még az életembe sem. Mert ez így már nem mehet tovább. Néhány éve apám elmondta, hogy úgy 17 éve azért hagyta abba az ivást, mert ráébredt, hogy ha így folytatja, meg fog halni. Tényleg szörnyű állapotban volt, és talán át sem érezte, mennyire, vagy milyennek látszott nekünk. Ebben a beszélgetésben szívesen elmondtam volna neki, hogy tisztelem azért, hogy abba tudta hagyni. Az identitása része volt. Azt hiszem, apám nem értette meg, hogy ez nem csak róla szólt. Hogy ez szólt a gyerekkoráról, a házasságáról, a történeteiről, kudarcairól, mulasztásairól, alkatáról, jelleméről, és a környezetről, amiben benne élt. Vannak dolgok, amelyeket lehet, hogy soha nem fogunk megérteni, vagy nem válunk képessé a befogadására. Elengedhetjük, elfogadhatjuk. Elengedem, elfogadom. Múltam, jelenem és jövőmet. Veszteségeimet és nyereségeimet. Mit használ, ha az egész világot megnyerem, ha közben kárt vallok a lelkemben? Semmit nem használ. De ha lelkemet megnyerem, mindent megnyertem. Mély üzenetek ezek. Nem a felszínen vannak. Egyedül felfedezhetetlen mélységekben. A felszínen csak szemet szemért, fogat fogért van. A mélyben van a megváltás, és az is, hogy miért is kellett Isten Fiának szenvednie és meghalnia. Azt hiszem, hogy Jézus útja a mennytől a feltámadásig a legszebb kiábrázolása annak, hogy mit is jelent nem ellenállni a gonosznak, sőt, még odatartani a másik orcádat is, még odaadni az alsó ruhádat is, sőt, még az életedet is. Mert az, amit Jézus legyőzött, legyőzhetetlen másként. Ezért csak vele, csak benne. Ehhez kell hit, hogy végigcsináld. Három éve egy továbbképzésen a Csillapontra készültünk egy témacsoportban, és felvetődött ez a gondolat, hogy Isten hisz bennem. Hatalmas ellenállás volt bennem ezt a mondatot illetően, ma már nincs. És ahogyan a hat évvel ezelőtti írásaimat olvasgattam, egyszer csak ráakadtam erre a mondatra az egyikben: Isten hisz benned. Megállt az ütő bennem. Még ezt a hitet is elveszíteni? Még azt is, hogy Isten hisz bennem? A kereszten Jézus ezt kiáltja: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Hinni, hogy Isten nem hagy el, és közben úgy érezni, hogy még az Isten is elhagyott, két teljesen különböző dolog. Nem hiszem, hogy baj lett volna Jézus Istenbe vetett hitével. Az elahagyattatás átélése ez. Hogy azt is megjárom, hogy milyen nélküle, mielőtt hazatalálok. A pokolra szállok. A mélységbe. Hogy mit is jelent a bűn. Hogy ebből az ember, akit szeretek, nem tud kiszabadulni egyedül. Mert még azt sem tudja, hogy feladnia kellene, vagy végigcsinálnia? Mi a győzelem útja? A győztes hité? Megéltem életemben többször már, hogy úgy éreztem, mindent elrontottam. Azóta sok mindent megértettem, például azt, hogy nem múlik minden rajtam, és nem én viselem a felelősséget mindenért. Magamért felelek. Feladni, hogy feleljek valakiért, akit szeretek, egy meghalással azonos. Kidobni a fiam, aki drogozik, és már mindenkit becsapott, mindenkit kihasznált már. Többször is. De hát szeretem. Nem, mert ez neki sem jó. Hány dologgal vagyunk így? Hány kapcsolattal? Akármilyen, az apád, akármilyen, az anyád. Ez igaz. De ez nem jelenti, hogy átvállalni a magáért viselt felelősséget, ez lenne a szeretet. Jézus átvállalta, de a megváltás útján végigjárjuk vele ezt az utat. Ez nem egy fejben dől el dolog. Az úton meghalunk és megszületünk. Ez az út nem szépségápolás, vagy léleksimogatás, hanem maga a szenvedés útja. Nem ment meg a szenvedéstől, de velünk van benne. Vezet, ha engedjük. Átölel, ha erre van szükségünk, de nem ment meg attól, amin keresztülmegyünk. Nem teszi, mert jobban szeret ennél. Mert tudja, hogy az út a feltámadás irányába vezet, és hogy erre van valóban szükségünk.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.