A nemet mondás művészete

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem igazán eszembe sem jutott, hogy ez a történet visszafelé is elsülhet. Mármint hogy nem csak azt a hibát követhetjük el, hogy nem tudunk nemet mondani másoknak, hanem azt is, hogy nem tudunk nemet mondani magunknak.

Sőt, ezt tovább is lehet fokozni, és azt mondani, hogy nem hogy nemet nem mondunk magunknak, de örökké a bennünk mélyen meghúzódó gyerekkori önmagunknak próbáljuk megadni mindazt, amiről úgy érezzük, hogy nem kaptuk meg. Rendben, ez nagyon pszichológusul hangzik, de a lényege az, hogy nekem JÁR valami, amit meg kell adnom magamnak, vagy amit meg kell kapnom másoktól.

Be kell vallanom, az én magamról történő gondolkodásom is erősen ebbe az irányba mozgott. Így elég nehéz eljutni például annak a felismeréséig, hogy az ember MAGÁNAK kell, hogy nemet mondjon ahhoz, hogy nemet tudjon mondani másoknak. Tegnap ennek épp az ellenkezőjéről beszéltem, és az is igaz: az ember magának kell tudjon igent mondani ahhoz, hogy másoknak is őszintén igent mondhassak. De most maradjunk a nemnél.

Egy hete egyik reggel beugrott egy szó: mértékletesség. A károli-féle fordításban a lélek gyümölcsei között ez az utolsó. Azt hiszem, az új fordításúban ezt önmegtartóztatásnak hívjuk. Nem értettem ennek a szónak eddig az igazi értelmét. Mindig arra gondoltam eddig, hogy az önmegtartóztatás, vagy még inkább a mértékletesség azoknak szól, akiknek VAN miben megtartóztatni magukat, és van miben önmérsékletet gyakorolniuk. Ráadásul azt hiszem nem vagyok egyedül azzal, ha azt mondom, hogy az önmegtartóztatáshoz leginkább a házasság előtti szex kerülése kapcsolódik. Pedig itt egészen másról van szól.

Mértékletesség – ez egy hatalmas felismerés számomra. Az a gond, hogy legtöbbünk soha nem jut el oda, hogy megálljt parancsoljon magának, Oda, hogy határokat húzzon magának. Ebből aztán számtalan belső és külső konfliktus fakad, mert az önmérséklet, a mértékletesség gyakorlásának a hiánya azt eredményezi, hogy folyamatosan áthágom az egyébként mértékletességet igénylő társadalmi közmegegyezéseket. Bár összességében véve ez nem baj – mármint hogy a közmegegyezéseket olykor felrúgjuk – a motivációval van a baj: azért rúgjuk fel, mert nekünk kényelmetlen, vagy másként lenne kényelmes.

Egy példa is eszembe jutott akkor a mértékletesség szóval. Gyerekkoromban nagyon, de nagyon szerettem a csebureket (ez a burek egy Ukrajnában is ismert fajtája). Csak akkor ehettem, ha a városban voltunk, ami ritkán történt meg és akkor is egy, azaz EGY ilyen étket ehettem meg. Édesapámnak egyszer váltig állítottam, hogy én a végtelenségig képes lennék enni ebből a burekból. Apa persze nem hitt nekem, és azt mondta: rendben, annyit fizetek ki, amennyit meg bírsz enni… A MÁSODIK bureket már alig bírtam lenyomni a torkomon.

Rájöttem, hogy ez a lakodalmas kutya mentalitás nagyon jellemez minket, embereket. Más nem parancsol nekünk megálljt, ezért rendre több alkoholt iszunk, mint amennyit bírunk, több ételt eszünk, mint amennyire szükségünk van, több pénzt költünk, mint amennyink van, és olyan dolgokat veszünk, amelyekre nincs szükségünk. Mindent eltúlzunk. Ez a mértékletesség hiánya. Aztán megcsömörlünk. Kihányjuk. Megbetegszünk tőle. Aztán rá sem bírunk nézni többé. Mert előbb úgy éreztünk, nem bírunk betelni vele, aztán addig tömtük magunkba, míg végül már rosszul voltunk tőle. Szörnyen sok emberi kapcsolat is épp így megy tönkre. A mértékletesség hiányából.

Mert lényegében ez művészet: mindenből épp annyit, amennyi szükséges. Mennyi a szükséges? Durva, de egy kicsit mindig kevesebb, mint a mennyire azt mondhatnánk, hogy ez most elég. Így marad meg a vágyakozás.

Nemet mondani magamnak saját boldogságom érdekében. Kemény sztori, de igaz. Nemet mondani az idegen nőre, ha feleségem van és gyerekeim vannak. Nem az ösztöneim, vagy az érzelmeim által uralt elvek szerint élni. Képes vagyok nemet mondani, és aztán képes vagyok igent mondani arra, amiről tudom, hogy szükséges. Ezért vagyok felnőtt.

Támogasd az Újragondolót PayPal-on keresztül.

Nem akarlak téged sem megfosztani attól a lehetőségtől, hogy támogasd a munkámat. Lehet, hogy azt mondod, most van egy fölös ötezresem, ezt odaadom. Talán azt mondod, úgy döntök, ebben a hónapban a tizedemet ennek a blognak adom, mert tökre szeretem, és szeretném így is kifejezni, hogy fontos, hogy amikor benézek, van mit olvasnom. Az is megeshet, hogy egyszerűen nincs pénzed. Nagyon sokszor vagyok én is így. Akkor még mindig ott van a lelki támogatás, a hozzászólás lehetősége, vagy a bejegyzés megosztása, a blog ajánlása.Végül, ami még nagyon fontos. Örülök, hogy az olvasóm vagy, pénz ide, vagy oda.