Apám a tiszta ész határain belül

2a342d51685125.58f6a5b9ec751

Apám élete inkább negatív példaként állt előttem, mint olyanként, ami követésre érdemes. Apám nagy koponya volt, de iskolapéldája az olyan tudós embernek, aki soha nem lépett ki a saját fejéből. Soha nem lépett ki a szűk világából. Apám azt hitte, az egész világ fejben megoldható. Agyból, vagy a magyar fordításokban észből. Racionalizmus. A ráció mindenekfelett való volta. Apám olyan volt, mint az egyszeri ember, aki lévén, hogy csak kalapács van a kezében, mindent szögnek néz. Apám azt gondolta, minden megoldható fejben. Kiolvasható könyvekből. Ítélőerő, megítélés, kritika, a kritika kritikája. Apám a tökélyre fejlesztett elemi iskola alsó tagozata. Az ember, aki sosem lépett ki az iskola kapuján. Vallás a tiszta ész határain belül. A tiszta ész kritikája. Apám a saját fejében élt. Soha nem utazott sehová. Sótlanabb életet, mint apám élt, nem lenne könnyű élni.

Két dolgot tanultam mégis apámtól. Az első az furcsa módon valóban az, hogy a dolgokat érdemes racionálisan megközelíteni. Apám segített nekem a babonás, éretlen, ostoba elképzeléseimet levetkőzni. És ezek az elképzelések, vagy hiedelmek erősen vallásos jellegűek voltak. Azt hiszem, hogy apám elgondolásai jó kezdetet adnak egy másfajta, mélyebb, megalapozottabb spiritualitás felé vezető úthoz. Apám tanítványai aztán sok mindenben meg is haladták apámat. Visszamenni a kályhához. Gondolkodjunk tisztán. Lehetett volna ez is apám szlogenje. Az élet nem csak ész, nem csak értelem, vagy ráció, de az is. És ész nélkül, értelem nélkül, irracionálisan épp olyan tévedés élni, mint csak a fejemben. Csak a tiszta ész határain belül. De apám arra tanított, hogy nézzük meg előbb, mi van a tiszta ész határain belül. Hogy hol is vannak az ész határai. Azt hiszem, apám nem is akart az ész határain kívülre merészkedni. Mint ahogyan szülővárosa határait sem hagyta el soha. Néha azon gondolkodtam, hogy lehet, hogy apám nem is akart ezeken a határokon átlépni, ezt meghagyta másoknak. És apám valóban számos útvonalat mutatott, amin el lehetett indulni. Az ész határain túlra.

A másik, amit apám tanított, azt talán úgy tudnám apám nyelvén megfogalmazni, hogy a tiszta ész kritikájának a kritikája, vagy úgy, hogy a vallás a tiszta ész határain kívül. Vagy az élet a tiszta ész határain kívül. Azt tanította apám, hogy az élet több mint a tiszta ész. Járjunk be racionálisan egy teret, de aztán ne gondoljuk, hogy az élet nem több ennél. Amikor kiábrándultam apám tanításaiból, elkezdett foglalkoztatni az irracionális, az emocionális, az intuitív, a transzcendens. Olyan területek, amelyekről apám, ha gondolkodott is, az ész határain belül tette. Nem lépett ki határai közül, nem lépett be az irracionálisba, nem lépett be az emocionális világba, nem adta át magát az intuícióknak, és nem lépett be a transzcendens világába. Apám tudott minderről, de a ráció határain belül maradt. Meghaladtam apámat, és túlléptem apám fejének határain.

Apám nem értette meg a tiszta ész határain belül, hogy a tiszta ész által megszült tisztán racionálisnak tűnő rendszer mennyi nem-racionális gyökérrel rendelkezik. Hogy mennyi minden befolyásolta apámat, hogy apámból apám lett. Kora, környezete, neveltetése, tanulmányai, információk, amelyek rendelkezésére álltak, de még lelkialkata is. Mindezt apám nem igazán tudta számításba venni. Apám esete a saját eszével arra tanított, hogy ne felejtsem el, hogy az én fejem nem a mindenség, és én magam is része vagyok annak a világnak, amit vizsgálok, megértek, kritizálok, és az én eszem nem maga az ész. Azt hiszem, apám ezt a különbségtételt nem tudta megtenni.

Apám paradigmaváltása

Processed with VSCO with b1 preset

Apámat a történelem nagy folyamati érdekelték. Apám felfedezte, hogy az emberek időről időre úgy léptek előre az őket körbevevő világ megértésében, hogy változtattak a nézőpontjukon. Tehát apám megkérdőjelezte, hogy az emberiség törésmentesen halad előre a megismerésben. Apám töréseket fedezett fel a haladásban, amelyek elősegítették a haladást. De ezek a törések egy másik módon vittek tovább. Apám ezeket a haladásbeli töréseket paradigmaválásnak nevezte. A paradigma apámnál azt jelentette, hogy egy adott dologhoz adott szabályok szerint adott módon viszonyulunk, és amikor változtatunk a paradigmánkon, más eredményekre juthatunk. Ő ezt a tudomány történetében vizsgálta. És ezeket a paradigmaváltásokat tudományos forradalmaknak nevezte. Arról gondolkodott, hogy hogyan jönnek létre a tudományos forradalmak. Hogyan változik meg egy generáció alatt a paradigmánk. Vagy a nézőpontunk.

Több dolgot is tanultam apám paradigmaváltásaiból. Apám tanította meg, hogy az előrelépés egy adott témát illetően van, hogy a szabályok és a keret átalakítását igényli. Tehát hogy elkezdjük megkérdőjelezni saját nézőpontunkat, de amikor saját nézőpontunkat megkérdőjelezzük, mindig egy közösség nézőpontját is megkérdőjelezzük, amelybe tartozunk. Tudományos paradigmaváltás volt például az a felfedezés, hogy nem a nap forog a föld körül, hanem a föld a nap körül. Ma már elképzelhetetlennek tartjuk, hogy hogyan gondolhatták tudós emberek azt, hogy a nap forog a föld körül, de akkoriban a tudomány elképzelhetetlennek és nevetségesnek tartotta azt a felvetést, hogy a föld forog a nap körül. Ráadásul mindezt egy Bibliai igével is alátámasztották: „Állj meg nap Gibeonnál”, és ha a nap megállhat, akkor a nap mozog. Ez számomra, aki teológus voltam, azt a kérdést is felvetette, hogy helyesen értelmezzük-e a Szent Iratokat, amikor ilyen természettudományos állításokat próbálunk kinyerni belőle. Apám arra tanított, hogy lehetséges, hogy egy zsákutcában vagyunk, és csak akkor jutunk tovább, ha kijövünk ebből az utcából, és egy másik úton haladunk tovább. Ez valóban paradigmaváltás. Mert korábban én is, és közben mások is meg vannak győződve, hogy nem az utcával van baj, hanem, hogy nem látunk valamit. Apám azt mondta, az a baj, hogy nem látjuk, hogy baj van az utcával. Mert ez az utca nem visz tovább.

A másik, amit apám tanított, hogy hogyan történik egy ilyen paradigmaváltás. Apám azt mondta, hogy a paradigmák egymás mellett élnek, és nem az történik, hogy egy adott paradigma képviselői áttérnek egy új paradigmára, hanem a régi paradigma képviselői kihalnak. Tehát, hogy van, ami csak kihalással gyógyul. Vannak szemléletmódok, amelyek meghatároznak egy teljes generációt, és ez a generáció már nem fog áttérni egy másik szemléletmódra, hanem az történik, hogy egy új generáció egy új szemléletmódot talál, és a régi idővel kihal a képviselőivel együtt. Sokszor segített apám nekem, amikor szomorúan szembesültem azzal, hogy nyilvánvalóan káros és értelmetlen szemléletmódokat képtelenek elengedni idősebb emberek. Apám arra tanított, hogy ha valamire rájöttem, öntudatosan menjek végig ezen az úton. Hogy jöjjek ki a zsákutcából, és keressek egy másik utat. Hogy bátran kérdőjelezzem meg azokat a szabályokat, amelyek lényegében lehetetlenné teszik, hogy kijöjjek a zsákutcából, és egy másik úton haladjak tovább.

Apám azt tanította, hogy a társadalom, az emberiség változása generációk egymásutánjában történik. Idővel az új paradigma is meghaladásra, vagy leváltásra váróvá válik. Sosem fedeznénk fel semmi újat, ha azzal a feltételezéssel élnénk, hogy már mindent felfedeztünk. Már mindent tudunk. Apám arra tanított, hogy a legtöbb ismeretlen ott van, ahol úgy tűnik, már minden ismert.

Apám borotvája

bd8d5250899217.58dc862fc9f5b

Apám egy olyan elvet tanított, amit sokszor alkalmaztam életemben. A borotva elvét. Apám azt mondta, hogy ha egy jelenségre, vagy dologra van két magyarázatunk, akkor azt kell választanunk, amely egyszerűbb, vagy kézenfekvőbb. Ez apámnál nem leegyszerűsítést jelentett. Apám egy olyan korban élt, amikor mindent végletesen túlbonyolítottak. Látszólag ma nem egy ilyen világban élünk, de ez nem jelenti, hogy apám elve szerint járnánk el. Komoly erkölcsi dilemmák, vagy az élet nagy kérdései szükségesek ahhoz, hogy a válaszaink közül az egyszerűbbet válasszuk. Eleve szükség van válaszokra. Abban a korban élük, hol nincsenek igazi kérdések, és így igazi válaszok sem. Egy olyan korban, ahol a válaszokat már megadták a fel nem tett kérdéseinkre, és csak el kell fogadnunk őket. Apám a borotva elvével nem csak arra sarkallt, hogy egy jelenségre az egyszerűbb magyarázatot keressem, de arra is, hogy keressek magyarázatot. Hogy ne elégedjek meg az előre-gyártott válaszokkal.

Apám borotvája segített ki az életszerűtlen teológiai fejtegetésekből. Olyan eszmefuttatásokból, amelyek sem közelebb nem visznek valami megértéséhez, sem távolabb nem visznek valamitől, ami téves. Apám elve arra tanított, hogy az élet igazi kérdéseit keressem, és az igazi kérdésekre igazi, de egyszerű válaszokat találjak. A kérdések és a válaszok is egyszerűek, ha megértettük őket. Ha megértettük őket, egyre árnyaltabban, egyre bonyolultabban is ki lehet dolgozni, de ez mindig visszabontható elemeire. Mondhatjuk, hogy reprodukálható. Nem azoknak szól apám elve, akik azt gondolják, az életben minden nyilvánvaló. Nem azoknak, akik azt gondolják, mindig is mindent tudtak az életről. Nem azoknak, akik bemagolták mások véleményét, és azt hiszik, azért van igazuk, mert azoknak igaza van, akiknek véleményét bemagolták.

Csak akkor tudom a borotva elvét használni, ha végigjártam a megértés útját. Ha én találtam meg a kérdést, és én találtam meg a választ. Ha a dilemmákat is én fedeztem fel. Ez soha nem egyszerű, és hogy az egyszerűbbet választom a kettő, vagy több magyarázat közül, csak annyit jelent, hogy nincs bennem az a kényszer, hogy azért, hogy okosnak tűnjek, még jobban túlbonyolítsak valamit, ami önmagában sem egyszerű. Mert ez az elv a nem-egyszerű dolgokban nagyszerű elv. És ami számít, soha nem egyszerű. Sok évig szenvedtem attól, hogy a hallgatóim gyakran panaszolták, hogy miért nem beszélek egyszerűbben. Végül megértettem, hogy az egyszerűség viszonylagos. Miért olvassak el egy könyvet, ami nem segít engem hozzá valamihez, amit eddig nem tudtam? Amire eddig nem gondoltam? Miért hallgassak valakit, aki olyan dolgokról beszél, amelyek nem kényszerítenek engem arra, hogy megerőltessem az agytekervényeimet? Sok ideig, ha nem értettem valamit, ahogyan sokaknak, így nekem is volt erre egy megoldásom: ha nem értem, ez nem is fontos, vagy jelentéktelen. Rájöttem aztán, hogy vannak kérdések, amelyekre meg kell érnünk. És részben erre az élethelyzetünk érlel meg. Viszont azt is megértettem, hogy más szempontból pedig a megértésben megtett út. Vannak dolgok, amelyekhez sehová sem kell mennem, de vannak dolgok, amelyekhez útra kell kelnem, mert sosem fognak eljönni hozzám. Ez a külső út. De a belső út is épp ilyen. Nem fogok semmit megérteni, ha nem kezdtem el megérteni. És amikor elkezdek valamit megérteni, magyarázatokat találok. Néha hajmeresztően bonyolult magyarázatokat. Vagy valószínűtlen magyarázatokat. A magyarázatok közül az egyszerűbbet választani: ez apám elvének a lényege.

Apám segített többek között megérteni, hogy az összeesküvés-elméletek nem jó választások a jelenségek megértéséhez. Mert látszólag ugyan egyszerű magyarázat, és univerzális is, és minden mindennel összefügg benne, de épp ezért olyan bonyolult, hogy simán egyszerűbb, ha azt mondom, hogy egyéni döntésekről van szó. Vagy történelmi folyamatokról. Ha elhiszem inkább, hogy nincsen univerzális magyarázat.