Akaraterő

Atyám, ha lehetséges, távozzék el tőlem ez a pohár; mindazáltal ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint te. Máté 26,39

A legnagyobb akaraterő a saját akaratunk fölötti uralmat jelenti. Ne úgy legyen, amint én akarom, hanem, amint te. Egyfajta kifordítottság jellemzi a mi szemléletmódunkat, azaz, hogy azt várjuk istentől, hogy ezt ő mondja nekünk, és nem mi mondjuk neki. Akaratunk teljesülésének a vágya azt jelenti, hogy ne úgy legyen, ahogyan te akarod, hanem úgy, ahogyan én. Frusztrációtűrés. Amikor képes vagyok elfogadni, hogy nem úgy van, ahogyan én akarom. Nincs meg az én akaratom. Ez sértődöttséget, vagy haragot vált ki belőlünk. Az is megtörténhet, hogy bosszút forralunk, mert személyes sértésnek érezzük, méltóságunk elleni támadásnak, hogy nem teljesült az akaratunk. Jézus megfogalmaz egy vágyat, valamit, amire bizonyára vágyott is: ha lehetséges, múljék el tőlem-e pohár. Hogy ne kelljen ebben a helyzetben lennem, ne keljen ezt a szenvedést átélnem. De legyen úgy, ahogyan te akarod. Különösen az erős akaratú, vagy akaratos embereknek jelent fontos tanulási folyamatot az akarat teljesülésének a késleltetése. Illetve az elfogadása. Nem baj, hogy szeretnénk, hogy a mi akaratunk jusson érvényre, de az idő, vagy a késleltetés megtaníthat arra, hogy nem dől össze a világ, ha nem úgy van minden, ahogyan én akarom. Természetesen ez számomra okoz szenvedést. Viszont az akaratosság (mindennek úgy kel lennie, ahogyan én akarom) sokaknak okoz szenvedés. Megszenvedni másokért a saját szenvedésem. A be nem teljesülő szerelem. Hiába akarom, ha a másik nem. Mit reagálok? Azt hiszem, valaki más akarata az akaratunk teljesülésének az elengedéséhez elengedhetetlen. Isten akarata ilyen fal, aminek sokan nekifutunk. Ne úgy legyen, amint én akarom, hanem, amint te. Legyen meg a te akaratod. Ebben mindig benne van, hogy más módon, vagy más formában valami mást kapok, amire lehetséges, hogy nagyobb szükségem van.

 

Várakozás

Légy csendben, és várj az Úrra! Ne indulj fel, ha az alattomos embernek szerencsés az útja!

(Zsoltárok 37,7)

Várni. Néhány éve elkezdtem keresni a nagy keresztény ünnepkörök hétköznapi párhuzamait. Mire is irányítja a figyelmünket az advent? Várakozás. Túl azon, hogy emlékezünk Krisztus születésére, és várjuk, hogy ő ismét visszajöjjön. A várakozás a Biblia egyik meghatározó témája. Azt tapasztaltam, hogy komoly gondjaink vannak a várakozással a jelenben. Mit is jelent várni? Egy impulzivitással jellemezhető kultúrában élünk mindannyian, ezért hívőkre és nem-hívőkre egyaránt jellemző, egyfajta kortünetként ez az impulzivitás. Mit jelent az impulzivitás? Azt jelenti, hogy képtelenek vagyunk a késleltetésre. Késleltetni egy szükséglet betöltését. A vágy felfedezése és a vágy betöltése közötti idő hiánya. Pedig ez a köztes idő a várakozás. Hogy képesek vagyunk valamire várni. A rögtön, mostdeazonnal kultúrája hatja át a társadalmunkat. Várni azt jelenti, hogy valami, amire vágyom, várakozom, vágyakozom, nem töltődik be, nem szűnik meg menten, hanem idő van a vágy keletkezése és a betöltés között. Viszonypontok: mennyi is az annyi? Az idő érzékelése szubjektív. Egy örökkévalóságnak tűnhet egy étel elkészülése, ha nagyon éhes vagyok. Sokféle éhség gyötör bennünket, és a legtöbb éhség lelki természetű. Szeretetéhség. Figyelemigényesség. Elismerés utáni vágy. A siker vágya. Sokunk vár egy társra, vagy valaki megváltozására. Sokunk gyógyulásának napját várja. Vannak várakozásaink, amelyek azért gyötrőek, mert lehetetlen kiiktatni. Mert még nem teljesülhet, amire várunk. Lehetséges, hogy soha nem fog teljesülni. Mire való hát a várakozás? Szerintem arra, hogy az időt, amit ezzel töltök, bölcsen használjam. Hogy megtanuljak várni.

Ahhoz kell hit, hogy végigcsináld

„Feladni könnyű, ahhoz kell hit, hogy végigcsináld.”, ezt Joyce Meyer mondta, és emlékszem, hogy nagyon sokat adott nekem akkor ez a mondat. Mit is jelent feladni? Mit is jelent végigcsinálni? Eszembe juttatta, hogy milyen családban is nőttem fel, hogy mennyire kifordított, hamis értékrend szerint neveltek, hogy mennyire nem egyszerű még azt sem eldönteni, hogy mikor is adjuk fel, és mikor is kellene valamit végigcsinálnunk. Az alkoholizmus, és a hozzá kapcsolódó családi betegség egyik legfontosabb mozzanata a gyógyulás felé vezető úton épp az, hogy feladjam. Azt hiszem, hogy Martin Luther King erőszakmentes ellenállásról szóló elgondolása kezdett el elgondolkodtatni először azon, hogy van úgy, hogy úgy győzünk, hogy nem harcolunk. Egyszerűen engedjük magunkat és másokat is, hogy szembesüljünk a helyzettel. Mindegy, hogy az elnyomottak mi vagyunk, vagy mások. Úgy küzdünk, hogy a másik fél játékszabálya szerint feladjuk. Két éve ez a gondolat járt a fejemben, írtam is róla. A szemet szemért, fogat fogért elve helyett a tartsd oda a másik orcádat is, add oda az alsóruhádat is. Vannak helyzetek, amikor csak akkor nyerhetünk meg mindent, ha mindent elveszítünk. Erről szól az evangélium is. Ilyen az is, amikor kilépünk egy világból, ahol a másik feletti győzelem mozgatórugói munkálnak. Nem állni ellent a gonosznak. De van itt egy másik fontos felismerés is. Megérteni, hogy a gonosz nem a másik. Hogy mi is az a gonosz? Hogy mit jelent az ősi keresztény tanítás, hogy mindannyian bűnösök vagyunk. Hogy valamilyen módon mindannyian részt vállaltunk, akár akartuk, akár nem. És amikor feladjuk, hogy így csináljuk végig, ahhoz kell szerintem a legnagyobb hit. Hogy bármi elveszhet. Semmi nincs, amibe még kapaszkodom, ha az benne tart, ha az fenntartja. Még az életembe sem. Mert ez így már nem mehet tovább. Néhány éve apám elmondta, hogy úgy 17 éve azért hagyta abba az ivást, mert ráébredt, hogy ha így folytatja, meg fog halni. Tényleg szörnyű állapotban volt, és talán át sem érezte, mennyire, vagy milyennek látszott nekünk. Ebben a beszélgetésben szívesen elmondtam volna neki, hogy tisztelem azért, hogy abba tudta hagyni. Az identitása része volt. Azt hiszem, apám nem értette meg, hogy ez nem csak róla szólt. Hogy ez szólt a gyerekkoráról, a házasságáról, a történeteiről, kudarcairól, mulasztásairól, alkatáról, jelleméről, és a környezetről, amiben benne élt. Vannak dolgok, amelyeket lehet, hogy soha nem fogunk megérteni, vagy nem válunk képessé a befogadására. Elengedhetjük, elfogadhatjuk. Elengedem, elfogadom. Múltam, jelenem és jövőmet. Veszteségeimet és nyereségeimet. Mit használ, ha az egész világot megnyerem, ha közben kárt vallok a lelkemben? Semmit nem használ. De ha lelkemet megnyerem, mindent megnyertem. Mély üzenetek ezek. Nem a felszínen vannak. Egyedül felfedezhetetlen mélységekben. A felszínen csak szemet szemért, fogat fogért van. A mélyben van a megváltás, és az is, hogy miért is kellett Isten Fiának szenvednie és meghalnia. Azt hiszem, hogy Jézus útja a mennytől a feltámadásig a legszebb kiábrázolása annak, hogy mit is jelent nem ellenállni a gonosznak, sőt, még odatartani a másik orcádat is, még odaadni az alsó ruhádat is, sőt, még az életedet is. Mert az, amit Jézus legyőzött, legyőzhetetlen másként. Ezért csak vele, csak benne. Ehhez kell hit, hogy végigcsináld. Három éve egy továbbképzésen a Csillapontra készültünk egy témacsoportban, és felvetődött ez a gondolat, hogy Isten hisz bennem. Hatalmas ellenállás volt bennem ezt a mondatot illetően, ma már nincs. És ahogyan a hat évvel ezelőtti írásaimat olvasgattam, egyszer csak ráakadtam erre a mondatra az egyikben: Isten hisz benned. Megállt az ütő bennem. Még ezt a hitet is elveszíteni? Még azt is, hogy Isten hisz bennem? A kereszten Jézus ezt kiáltja: én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem? Hinni, hogy Isten nem hagy el, és közben úgy érezni, hogy még az Isten is elhagyott, két teljesen különböző dolog. Nem hiszem, hogy baj lett volna Jézus Istenbe vetett hitével. Az elahagyattatás átélése ez. Hogy azt is megjárom, hogy milyen nélküle, mielőtt hazatalálok. A pokolra szállok. A mélységbe. Hogy mit is jelent a bűn. Hogy ebből az ember, akit szeretek, nem tud kiszabadulni egyedül. Mert még azt sem tudja, hogy feladnia kellene, vagy végigcsinálnia? Mi a győzelem útja? A győztes hité? Megéltem életemben többször már, hogy úgy éreztem, mindent elrontottam. Azóta sok mindent megértettem, például azt, hogy nem múlik minden rajtam, és nem én viselem a felelősséget mindenért. Magamért felelek. Feladni, hogy feleljek valakiért, akit szeretek, egy meghalással azonos. Kidobni a fiam, aki drogozik, és már mindenkit becsapott, mindenkit kihasznált már. Többször is. De hát szeretem. Nem, mert ez neki sem jó. Hány dologgal vagyunk így? Hány kapcsolattal? Akármilyen, az apád, akármilyen, az anyád. Ez igaz. De ez nem jelenti, hogy átvállalni a magáért viselt felelősséget, ez lenne a szeretet. Jézus átvállalta, de a megváltás útján végigjárjuk vele ezt az utat. Ez nem egy fejben dől el dolog. Az úton meghalunk és megszületünk. Ez az út nem szépségápolás, vagy léleksimogatás, hanem maga a szenvedés útja. Nem ment meg a szenvedéstől, de velünk van benne. Vezet, ha engedjük. Átölel, ha erre van szükségünk, de nem ment meg attól, amin keresztülmegyünk. Nem teszi, mert jobban szeret ennél. Mert tudja, hogy az út a feltámadás irányába vezet, és hogy erre van valóban szükségünk.